4-0: a Videoton kiütötte a Gentet!

Az Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában a Videoton FC 4-0-s összesítéssel kiütötte a KAA Gentet. A párharc hőse Nikolics Nemanja volt, aki három gólt jegyzett a belga csapat ellen.


A várakozásoknak megfelelően a Gent az első percekben a kapujához szegezte a Videotont. Rögtön az első percben komoly bajba került a magyar együttes. Jordan Remacle iramodott meg a jobb oldalon, majd erőből középre rúgta a labdát, amely elsőre kipattant Mladan Bozovics-ról, de a Videoton kapusa másodjára megfogta a játékszert. A 9. percben a Gent megszerezhette volna a vezetést. Ibrahima Conte bal oldalról középre passzolta a labdát, amelyre Mamoutou N'Diaye érkezett, de a középpályás hat méterről estében a kapu mellé lőtt.

Két perccel később N'Diaye kilenc méterről a kapu fölé rúgta a labdát. A 13. minutumban Nicola Mitrovics fantasztikus indítása után Filipe Oliveira estében elrúgta a hálóőr mellett a labdát, amely a kapuban kötött ki, ezzel a góllal már 2-0-ra vezetett összesítésben a Videoton. A 25. percben Bozovics hatalmas hibájára majdnem ráfázott a fehérvári együttes. Egy bal oldali beadásra rosszul mozdult ki a Videoton kapusa, akit megelőzött N'Diaye. A támadó a keresztlécre fejelte a labdát.

A 31. percben César Arzo ütötte meg Tóth Balázs arcát, amelyért sárga lapot kapott, közben Sándor György és Melli összeakaszkodott egymással. Szymon Marciniak mindkét játékosnak sárga lapot adott.  A 37. percben Rémi Maréval jobb oldali beadása után N'Diaye centikkel a kapu fölé fejelte a labdát.

A második félidő elején is a Gent irányította a mérkőzést, igaz nem voltak akkora helyzetei, mint az első játékrészben. Az 52. minutumban Ibrahima Conte távoli lövése elakadt a lesen álló Shlomi Arbeitman lábában. A 64. percben a hazaiak játékosát, Christian Brüls-t kiállították. A középpályás a sípszó után rúgta meg Tóth Balázst.

A 68. minutumban egy kontratámadás végén Nikolics Nemanja gyönyörűen lőtte el a labdát Sergio Padt mellett. A támadó második gólját jegyezte a Gent elleni párharcban. A gólpasszt Mladan Bozovics jegyezte. A 71. percben Nikolics ismét bevette a Gent kapuját.

A 85. percben kettős emberhátrányba került a Gent, ugyanis Mohamed Messoudi 10 perc leforgása alatt két sárga lapot kapott, így a számára véget ért a találkozó. A Gentnek több helyzete volt, de a Videoton 4-0-s összesítéssel megnyerte a párharcot. A székesfehérvári csapat mellett a DVSC-TEVA is izgatottan várhatja a pénteki sorsolást.

EURÓPA LIGA
3. forduló, második mérkőzés
K.A.A. Gent - Videoton FC 0-3 (0-1)
Gent, Jules Ottenstadion, vezeti: Szymon Marciniak (lengyel)
K.A.A. Gent: Padt – Barics (Kola 60.), Melli, Arzo, Maréval (Wallace 69.) – N'Diaye, Gecov (Messoudi 60.), Brüls – Remacle, Arbeitman, Conte
Videoton FC: Bozsovics – Brachi, Vinicius, Caneira, Stopira – Tóth (Kovács 69.), Mitrovics – Gyurcsó, Sándor, Oliveira (Renato Neto 73.) – Nikolics (Torghelle 79.)
Gólszerző: Oliveira (13.), Nikolics (68., 71.)
Sárga lap: Arzo (31.), Melli (31.), Messoudi (74., 85.) illetve Sándor (31.), Gyurcsó (38.), Oliveira (55.)
Piros lap: Brüls (64.), Messoudi (85.)
Továbbjutott a Videoton kettős győzelemmel (4-0)

 

Videók