A magyarok ellen javítana a Svéd válogatott

Nem lesz könnyű dolga a magyar női kézilabda-válogatottnak.


A magyar női kézilabda-válogatott Svédország ellen játssza második középdöntős mérkőzését az Európa-bajnokságon.

Svédország nemzeti együttese a tavalyi világbajnokságon egészen az ötödik helyig menetelt, miután a csoportkörben Üzbegisztán és Puerto Rico legyőzése után döntetlennel zárta a Hollandia elleni összecsapást, majd a középdöntőben a kazah és a román válogatott sem jelentett gondot Tomas Axnér csapatának, viszont Norvégia ellen is döntetlent ért el, végül a negyeddöntőben a francia együttes vetett véget az északiak menetelésének.

A szlovén-északmacedón-montenegrói Európa-bajnokság ennél sokkal szorosabban alakult eddig a továbbra is Tomas Axnér irányította együttes számára, hiszen a csoportkörben, bár Szlovéniát és Szerbiát is magabiztosan múlta felül a svéd együttes, Dániával szemben két góllal alulmaradt.

A középdöntőben aztán ismét északi csapattal szállt harcba a svéd nemzeti együttes, sokáig szorosan alakult a találkozó Norvégiával, sőt az első játékrészben vezetni is tudott Svédország, ám a második félidőben Katrine Lunde vezetésével Thorir Hergeirsson válogatottja átvette az irányítást és két góllal nyert. Ezzel a svédek két komoly terhelést jelentő, vereséggel záruló mérkőzést követően várják a hétfő esti ütközetet a magyar csapattal.

A svéd alakulat kezdő jobbátlövője, Nina Dano a Szlovénia elleni első találkozó elején súlyos sérülést szenvedett, eltört a lába, így helyére a svéd szövetségi kapitány a 20 éves Clara Peterssont hívta be a keretbe, akit azonban eddig nem nevezett még mérkőzésre.  Az ellenfél keretéből még Jamina Roberts neve lehet ismerős, aki egy szezont eltöltött a magyar bajnokságban is, az Érd játékosaként Janurik Kinga csapattársa volt a balátlövő.

A játékosok listáját elnézve egy további név is szemet szúrhat, ugyanis a svéd szövetségi kapitány lánya, Tyra Axnér is a csapat tagja, akit nem is olyan rég még junior versenyeken láthattunk, és aki a dánok elleni csoportrangadón 13 lövésből 9 alkalommal tudott eredményes lenni.

A svéd válogatottal legutóbb a tokiói olimpia csoportkörében találkozott nemzeti együttesünk, akkor szoros mérkőzésen a mieinknek sikerült végül megnyernie három góllal a találkozót. Ezt megelőzően tétmérkőzésen utoljára 2017-ben mérte össze erejét a két csapat. Eközben csupán 2020-ban, a dániai Európa-bajnokságot megelőzően játszott egymással két felkészülési mérkőzést a két alakulat, az első mérkőzésen egy góllal mi, a másodikon hattal a hazai környezetben pályára lépő svédek bizonyultak jobbnak.

Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:

"Hasonlóan gyors kézilabdát játszik a svéd válogatott, mint a norvég és a dán csapat. Nagy hangsúlyt kell fektetnünk a védekezésünkre, mivel a gyors támadásaik mellett az átlövőik és gólerősek és szívesen vállalkoznak lövésre. Ezzel a csapattal fel kell vennünk a tempót, mivel lassítani nem nagyon tudjuk majd őket, nekünk viszont a támadásainknál figyelni kell arra is, hogy türelmesek legyünk, és kicsit kifújjuk magunkat."

A svéd válogatott eredményei:
Olimpia: 2008: 8., 2012: 11., 2016: 7., 2020: 4.
Világbajnokság: 1990: 13., 1993: 6., 1995: 11., 2001: 8., 2009: 13., 2011: 9., 2015: 9., 2017: 4., 2019: 7., 2021: 5.
Európa-bajnokság: 1994: 7., 1996: 8., 2002: 15., 2004: 14., 2006: 6., 2008: 9., 2010: 2., 2012: 8., 2014: 3., 2016: 8., 2018: 6., 2020: 11.

A magyar válogatott mérlege Svédország ellen:
29 mérkőzés, 20 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség

A legutóbbi tíz mérkőzés:
2006. december 16., Stockholm, Eb, az 5. helyért: Magyarország–Svédország 32-25 (17-12)
2008. augusztus 9., Peking, olimpiai csoportmérkőzés: Magyarország–Svédország 30-24 (15-14)
2009. március 6., Miskolc, felkészülési mérkőzés: Magyarország–Svédország 31-29 (16-16)
2010. április 1., Lund, Eb-selejtező: Magyarország–Svédország 27-26 (15-12)
2010. április 4., Békéscsaba, Eb-selejtező: Magyarország–Svédország 26-24 (16-10)
2010. december 15., Lillehammer, Eb-középdöntő: Magyarország–Svédország 19-24 (12-10)
2017. december 3., Bietigheim, vb-csoportmérkőzés: Magyarország–Svédország 22-25 (11-11)
2020. november 28., Trollhättan, felkészülési mérkőzés: Magyarország–Svédország 28-27 (12-14)
2020. november 29., Trollhättan, felkészülési mérkőzés: Magyarország–Svédország 25-31 (11-12)
2021. augusztus 2., Tokió, olimpiai csoportmérkőzés: Magyarország–Svédország 26-23 (15-15)

A svéd válogatott 18 fős Eb-kerete:
Kapusok: Johanna BUNDSEN (IK Sävehof), Evelina ERIKSSON (CSM Bucuresti, román), Jessica RYDE (Herning-Ikast Handbold, dán)
Jobbszélsők: Nathalie HAGMAN (Neptunes de Nantes, francia), Sara JOHANSSONA (Skara HF)
Jobbátlövők: Nina KOPPANG (IK Sävehof), Clara PETERSSON BERGSTEN (Skuru IK)
Irányítók: Jenny CARLSON (Brest Bretagne HB, francia), Emma LINDQVIST (Herhing-Ikast Handbold, dán), Carin STRÖMBERG (Neptunes de Nantes, francia)
Beállók: Linn BLOHM (Győri Audi ETO KC), Anna LAGERQUIST (Neptunes de Nantes, francia), Clara MONTI DANIELSSON (Chambray Touraine, francia)
Balátlövők: Tyra AXNÉR (Nyköbing-Falster HK, dán), Jamina ROBERTS (Vipers Kristiansand, norvég), Melissa PETRÉN (Viborg HK, dán), Kristin THORLEIFSDÓTTIR (Horsens HK, dán)
Balszélsők: Elin HANSSON (SCm Ramnicu Valcea, román)

Szövetségi kapitány: Tomas AXNÉR

A magyar válogatott 18 fős Eb-kerete:
Kapusok: JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEMEREY Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), SZIKORA Melinda (SG BBM Bietigheim, német)
Jobbszélsők: GYŐRI-LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO), TÖPFNER Alexandra (DVSC Schaeffler)
Jobbátlövők: ALBEK Anna (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Irányítók: KUCZORA Csenge (Praktiker-Vác), TÓTH Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), VÁMOS Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: BORDÁS Réka (DVSC Schaeffler), FÜZI-TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler), PÁSZTOR Noémi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC)
Balátlövők: DEBRECZENI-KLIVINYI Kinga (Siófok KC), HORNYÁK Dóra (DVSC Schaeffler), KÁCSOR Gréta (DVSC Schaeffler)
Balszélsők: KORSÓS Dorina (Rapid Bucuresti, román), MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: GOLOVIN Vlagyimir
Edző: PIGNICZKI Krisztina
Kapusedző: DULEBA Norbert
Erőnléti edző: HOLANEK Zoltán

Az I-es középdöntő csoport eredményei:
Horvátország-Szlovénia 18-26 (12-13)
Magyarország-Dánia 27-29 (12-14)
Horvátország-Dánia 17-26 (8-14)
Norvégia-Svédország 27-25 (13-13)

A csoport állása:
1. Norvégia (6 p (+21, 3 mérk.), 2. Dánia 6 p (+11, 4 mérk.), 3. Szlovénia 4 p (-1, 3 mérk.), 4. Svédország 2 p (+7, 3 mérk.), 5. Horvátország 2 p (-23, 4 mérk.), 6. Magyarország 0 p (-15, 3 mérk.).

Női Európa-bajnokság, 2022. november 4-20., Észak-Macedónia, Montenegró, Szlovénia
Az I-es középdöntő csoport további programja:
November 14., hétfő:
18:00 Norvégia-Szlovénia
20:30 Magyarország-Svédország
November 16., szerda:
15:30 Magyarország-Szlovénia
18:00 Horvátország-Svédország
20:30 Norvégia-Dánia

A középdöntő első két helyezettje az elődöntőbe jut, a 3. helyezett az Európa-bajnokság 5. helyéért játszhat.

A középdöntő mérkőzésnapjai az AB-ágon (Ljubljana): november 10., 12., 14., 16.
Elődöntők, az 5. helyért (Ljubljana): november 18.
Döntő, a 3. helyért (Ljubljana): november 20.

Forrás és borítókép: mksz.hu

Videók