Ezért küldték el a West Ham edzőjét – videó

Tettéért később elnézést kért.


A labdarúgó Európa-liga elődöntőjének visszavágóján a West Ham együttese idegenben is kikapott az Eintracht Frankfurt együttesétől.

A találkozó 19. percében az angol csapat tíz emberre fogyatkozott, miután kiállították Aaron Croswellt, majd hét perccel később a Frankfurt megszerezte a vezetést, amely később a győztes gólt is jelentette.

A gól után a West Ham csapata nagyot küzdött, de nem sikerült nem hogy fordítani, de még egyenlíteni sem. Ahogy teltek a percek, a birminghamiek vezetőedzője, David Moyes is egyre frusztráltabbá vált, aminek egy labdaszedő kisfiú lett az áldozata.

A londoniak vezetőedzője rosszul viselte, hogy egy bedobás során nem kapta meg olyan gyorsan a labdát, ahogy azt Moyes szerette volna.

A fiatal fiú a pálya felé ejtette a labdát és nem dobta, Moyes pedig visszarúgta azt, amiért kiállította Jesus Gil Manzano játékvezető.

A felvételekből kiderül, hogy a West Ham edzője a kisfiú felé rúgja a labdát.

 

 

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón David Moyes elnézést kért, de úgy tűnt, nem bánta túlzottan.

 

 

A találkozóval kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a párharcot a múlt heti hazai mérkőzésen veszítették el.

"Legyünk őszinték, az első mérkőzésen elvesztettük az esélyünket a továbbjutásra. Az itteni mérkőzésen látottak alapján nagyon büszke vagyok a játékosokra, nagyot küzdöttek 10 emberrel. Más csapat összeomlott volna és 2-3 gólt kap." 

Borítókép: GettyImages 
Forrás: givemesport.com

Videók