Németországban kezdődik a Ferencváros sorozatban harmadik főtáblás szereplése

Ez lesz a két csapat történetének első egymás elleni összecsapása.


Csütörtökön megkezdi sorozatban harmadik főtáblás szereplését a nemzetközi kupaporondon a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata: a zöld-fehérek 2019-ben az Európa-ligában, tavaly pedig a Bajnokok Ligájában voltak érdekeltek a csoportkörben, idén pedig újra a második számú sorozatban bizonyíthatnak.

A Ferencvárostól nyáron távozott a sikeredző Szerhij Rebrov, az ukrán tréner helyére érkező osztrák Peter Stögernek ugyancsak sikerült kiharcolnia a főtáblás szereplést, a gárda csak a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó körében bukott el a svájci Young Boysszal szemben, így automatikusan az El csoportkörébe került.

A sorozatot - amely akkor még UEFA Kupa néven futott - az 1988-as győztes Bayer Leverkusen otthonában kezdi a Ferencváros, amely szombaton a Budapest Honvéd otthonában aratott 1-0-s sikerrel hangolt az összecsapásra. A gyógyszergyáriak az előző idényben a hatodik helyen végeztek a Bundesligában, és a mostani kiírásban négy fordulót követően is ebben a pozícióban tartózkodnak. Legutóbb a Borussia Dortmundtól kaptak ki, egy rendkívül látványos mérkőzésen 4-3-ra. A németek legértékesebb - a transfermarkt szerint 45 millió eurós - játékosa a mindössze 18 éves Florian Wirtz, aki három alkalommal már a felnőtt válogatottban is pályára lépett. Ő egyedül többet ér, mint a Ferencváros teljes kerete (36,25 millió euró), de a Leverkusenben ott van például a nyári Európa-bajnokságon öt találatával - Cristiano Ronaldóval együtt - társgólkirály, a torna legszebb gólját szerző cseh Patrik Schick (28 millió euró), vagy éppen a francia Moussa Diaby (38 millió euró) is.

Ez lesz a két csapat történetének első egymás elleni összecsapása, a Leverkusen korábban egyszer találkozott magyar csapattal, a UEFA Kupa 1994-95-ös kiírásának második körében a Budapest Honvédot kettős győzelemmel (2-0, 5-0) búcsúztatta. Peter Stöger a Köln és Dortmund edzőjeként nyolc mérkőzésen irányította aktuális csapatát a Leverkusen ellen: ezeken két győzelem, valamint három-három döntetlen és vereség a mérlege. Ezek közül a legemlékezetesebb minden bizonnyal az utolsó, amikor a Dortmunddal 4-0-ra diadalmaskodott otthon. A Ferencváros korábban 11 mérkőzést vívott német együttesekkel, ezek közül hármat nyert meg, legutóbb a 2004-05-ös idényben a Schalke 04 otthonában kapott ki.

A Ferencváros 2019-ben, 15 évvel az UEFA Kupa-szereplést követően indult ismét a második számú európai sorozatban: akkor a spanyol Espanyollal idegenben és otthon is döntetlent játszott, az orosz CSZKA Moszkvát legyőzte idegenben, otthon pedig 0-0-ra végzett, míg a bolgár Ludogorectől vendégként tudott pontot szerezni. A Ferencváros a skót Celtic Glasgow és a spanyol Real Betis együttesével szerepel még azonos csoportban.

Borítókép/Fotók: fradi.hu

Videók