Zárt kapuk mögött fogadja a Slovan a Wolverhamptont

Büntetés.


Holman Dávid csapata, a Slovan Bratislava a szurkolók rasszista magatartása miatt zárt kapuk mögött fogadja az angol Wolverhampton Wandererst a labdarúgó Európa-ligában október 24-én, és ezen felül a pozsonyi klub 91 750 eurós bírságot is köteles fizetni.

A Slovan szimpatizánsai a görög PAOK elleni augusztus 22-i, selejtező 4. fordulós első mérkőzésen okoztak botrányt: a rasszista bekiabálások és sértő transzparens kifüggesztése mellett tárgyakat dobáltak a pályára. A pozsonyi találkozó 1-0-s hazai sikert hozott, a párharcból végül 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal jutottak a csoportkörbe Holmanék.

A Slovan két forduló után a K csoport élén áll 4 ponttal, jobb gólkülönbséggel, míg a Wolverhampton a harmadik 3 ponttal.

Fotó: Samuel Kubani/EuroFootball/Getty Images
 

Videók