Rebrov: "Rendkívül sokat fejlődtünk csapatként"

A rajongókat külön kiemelte az ukrán mester.


Ahogyan megírtuk, őrült meccsen 4-2-es diadalt aratott a Ferencváros, és ezzel 15 év után ismét európai sorozatban szerepel a magyar csapat. A mérkőzés elején még sokat bosszankodó Szerhij Rebrov a találkozót követően egész más hangulatban nyilatkohatott már.

"Gratulálok a csapatnak és a szurkolóknak is, akiknek ugyanolyan fontos volt ez a győzelem, amellyel tizenöt év után újra ott lehet az együttes egy európai kupa csoportkörében. A csapat megmutatta, hogy képes küzdeni és kétszer is fordítani tudott" - nyilatkozta a találkozót követően Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője. "Négy gólt lőttünk egy olyan riválisnak, amely nagyon ritkán kap ennyit. A Suduva megérdemelten volt a nemzetközi porondon, nagyon kemény párharc volt. Rendkívül sokat fejlődtünk csapatként az elmúlt időszakban."

Őrült, fantasztikus meccsen jutott az Európa Ligába a Fradi

Fordulatokban, gólokban, izgalomban nem volt hiány.

A csoportkör sorsolásűt pénteken 13 órától rendezik Monacóban, a Ferencvárost a negyedik kalapból húzzák majd ki.

Az Európa-liga 2019/20-as idényének 48 csapatos mezőnye:

1. kalap: Sevilla (spanyol), Arsenal (angol), FC Porto (portugál), AS Roma (olasz), Manchester United (angol), Dinamo Kijev (ukrán), Besiktas (török), Basel (svájci), Sporting Lisboa (portugál), CSZKA Moszkva (orosz), VfL Wolfsburg (német), SS Lazio (olasz)

2. kalap: PSV Eindhoven (holland), Krasznodar (orosz), Celtic Glasgow (skót), FC Köbenhavn (dán), Braga (portugál), Gent (belga), Borussia Mönchengladbach (német), Young Boys (svájci), Asztana (kazah), Ludogorec (bolgár), APOEL (ciprusi), Eintracht Frankfurt (német)

3. kalap: Saint-Etienne (francia), Qarabag (azeri), Feyenoord (holland), Getafe (spanyol), Espanyol (spanyol), Malmö FF (svéd), Partizan Beograd (szerb), Standard Liege (belga), Wolverhampton Wanderers (angol), Rennes (francia), Rosenborg (norvég), Istanbul Basaksehir (török)

4. kalap: AZ Alkmaar (holland), Guimaraes (portugál), Trabzonspor (török), Olekszandrija (ukrán), Dudelange (luxemburgi), LASK Linz (osztrák), Wolfsberger AC (osztrák), Slovan Bratislava (szlovák), Lugano (svájci), Glasgow Rangers (skót), CFR Cluj (román), FERENCVÁROS

Videók