Komoly büntetést kapott az EL-csapat az UEFA-tól

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a német csapat vezetőinek.


Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 60 ezer euróra (18,6 millió forintra) büntette a Kölnt, egyben kötelezte a klubot, hogy fizesse ki a szurkolói által az Arsenal otthonában okozott károkat.

 
A két együttes szeptember 14-én találkozott a csoportkörben, s a londoni együttes 3-1-re győzött. Már a kezdés sem volt problémamentes, hiszen több ezer, jeggyel nem rendelkező vendégszurkoló gyűlt össze az Emirates Stadionnál, és nem engedték be azokat, akiknek volt belépőjük. Ezért csak egy órával az eredeti, 21.05 órás időpont után indulhatott útjára a labda.
 
A kölni csapat drukkerei 2900 jegyet kaptak a mérkőzésre, de a hírek szerint mintegy 20 ezer német szurkoló utazott el a londoni összecsapásra. A találkozón pedig tűzijátékokat használtak, tárgyakat dobáltak a pályára, s megrongálták a stadiont. Emellett az UEFA megtiltotta a német klubnak, hogy következő két idegenbeli európai kupamérkőzésére jegyeket áruljon a szurkolóinak, ám ezt a szankciót két évre felfüggesztette.
 
Az Arsenalt nem büntette a szövetség a mérkőzés kapcsán.

Ilyen klub-vb-t szeretne a FIFA " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Reinhard Grindel, a német szövetség elnöke, a FIFA Tanács tagja hétfőn közösségi oldalán számolt be a nemzetközi szövetség vezérkarának indiai ülésén elhangzott tervezetről.

Videók