Zárt kapus lesz az albánok utolsó mérkőzése, a lengyeleket is megbüntették

A lengyel szurkolók nem utazhatnak az Andorra elleni mérkőzésre.


A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságának döntése értelmében a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő albán válogatottnak zárt kapuk mögött kell játszania utolsó kvalifikációs mérkőzését Andorra ellen.

Az albán szövetség honlapja kedden számolt be arról, hogy a FIFA a lengyelek elleni, október 12-én rendezett találkozó kapcsán büntette meg a szervezetet. A tiranai találkozón, miután a lengyelek a 77. percben Karol Swiderski révén vezetést szereztek, a hazai szurkolók feldühödtek a bekapott gólon és megdobálták a vendégjátékosokat, ezért félbeszakadt és közel negyedórát állt a mérkőzés.

Az albán szövetségnek 150 ezer svájci frankos - 51,2 millió forintos - büntetést is be kell fizetnie.

A mérkőzésen a lengyel szurkolók részéről sem maradt el a válasz - ők a hazai drukkereket dobálták -, ami miatt a FIFA 50 ezer svájci frankra büntette a lengyel szövetséget, valamint arról is döntött, hogy a válogatott szurkolói nem lehetnek ott a november 12-én Andorra otthonában sorra kerülő vb-selejtezőn.

A 2022-es katari világbajnokság selejtezősorozatának utolsó két fordulójában az albánok előbb Angliába látogatnak, majd jön az Andorra elleni találkozó, míg a lengyelek az andorrai összecsapást követően november 15-én a magyarokat fogadják.

Az éllovas angolok mögött második lengyelek két fordulóval a vége előtt hat ponttal előzik meg a negyedik magyar együttest, míg a harmadik albánokat néggyel.

A csoportból az első helyezett jut ki a világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért.


Borítókép: FSHF.org 

Videók