Visszavonul a Liverpool és a Barcelona egykori klasszisa

Javier Mascherano a vasárnapi bajnoki mérkőzést követően árulta el döntését az újságíróknak.


Bejelentette visszavonulását Javier Mascherano, az argentinok válogatottsági csúcstartó labdarúgója.

A 36 éves futballista vasárnap, jelenlegi csapatának, az Estudiantesnek a bajnoki mérkőzését követően árulta el döntését az újságíróknak.

"Száz százalékig a hivatásomnak éltem, mindig a maximumot próbáltam nyújtani, de ez egy ideje már egyre nehezebben ment. - mondta a védekező középpályásként és hátvédként is bevethető labdarúgó. - Van, amikor nem te döntöd el, mikor jön el a búcsú, hanem magától alakulnak úgy a dolgok."

Mascherano a River Plate-ben kezdte karrierjét, majd a Corinthiansban is játszott, onnan 2006-ban szerződött Európába, ahol a West Ham United volt az első csapata, aztán a Liverpoolhoz igazolt. Legnagyobb sikereit az FC Barcelonánál érte el.

A katalánoknál 2010 és 2018 között szerepelt, összesen 19 trófeát gyűjtött a csapattal, többek között öt bajnoki és két Bajnokok Ligája-diadalt aratott.

Az argentin válogatottban 147 alkalommal lépett pályára, 2014-ben világbajnoki, 2004-ben, 2007-ben, 2015-ben és 2016-ban pedig Copa America-ezüstérmet nyert, illetve tagja volt a 2004-ben és 2008-ban olimpiai bajnok nemzeti együttesnek.

Kép: Rodrigo Valle/Getty Images

Videók