Uzuni büntetője döntött! A Ferencváros legyőzte a Dunaszerdahelyt

A zöld-fehérek győzelemmel hangoltak a Prishtina elleni Bajnokok Ligája selejtezőre.


A magyar bajnoki címvédő Ferencváros felkészülési mérkőzésen lépett pályára a Dunaszerdahely együttese ellen a Groupama Arénában.

A mérkőzés előtt felcsendült Nyerges Attilától az Ismerős Arcok frontemberétől a Nélküled című száma, amely minden dunaszerdahelyi találkozó előtt felcsendül. 






A mérkőzést a Dunaszerdahely kezdte jobban, egy távoli lövés kerülte el Dibusz kapuját. 

Az első percekben jobban kezdett a vendégcsapat, de aztán belejött a magyar bajnok a játékba. Uzuni szöglete után Laidouni fejelt kapu mellé. 

A 10. percben Uzunival szabálytalankodtak, de nem kapott a zöld-fehér csapat büntetőt. 

A 14. percben Fábry lövését védte Dibusz. 

A találkozó kiegyenlített volt az első negyedórában. A Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében a koszovói bajnok Pristina együttese ellen fog játszani, az első mérkőzést hazai pályán vívja a zöld-fehér csapat. 

A 18. percben szabadrúgáshoz jutott a tizenhatos előteréből a Dunaszerdahely. A Ferencváros azonban Fábry lövését blokkolta. 

A 24. percben Laidouni ugratta ki Mmaét, de nem tudta jól eltalálni a labdát. 

Az első fél óra végén Kharatin ollózott kapura, amit védett Jedlicka. 

A 40. percben megint Fábry lőtt kapura, Dibusz könnyedén védett. 

Az utolsó percben Kharatin ugratta ki Mmaét, de nem érte el. Az első félidőben így Ferencváros-Dunaszerdahely 0-0

A második félidőben több cserét is végrehajtott a zöld-fehérek új edzője, Dibusz mellett Blazic és Mak jöttek le, Bogdán, Dvali illetve Damir jöttek be. 

Az 52, percben Uzuni hagyott ki nagy helyzetet. Mmae indította az albán támadót, aki kapura lőtt, lövését védte a Dunaszerdahely kapusa. 

Egy perccel később Veszelinov mentett a kapu torkából. 

Az 58. percben Tokmac lőtt kapu fölé. 

Három perccel később egy beadást követően Taiwo kisérletét védte Bogdán. 

A 70. percben Baturina került nagy helyzetbe, de lövését blokkolták. Egy perccel később Vécsey lőtt kapu mellé. 

A 75. percben büntetőhöz jutott a Ferencváros. Baturina ugrott ki, akivel szemben szabálytalankodott a DAC kapusa. A tizenegyest Uzuni értékesítette. (1-0)

A Ferencváros a gól után visszaállt, a Dunaszerdahely többet birtokolta a labdát. A zöld-fehérek a 86. percben egy kontrával próbálkoztak, de Uzuni beadását blokkolták a dunaszerdahelyiek. 

Peter Stöger csapata győzelemmel hangolt a Prishtina elleni Bajnokok Ligája selejtezőre. 

Borítókép: Facebook.com/ Ferencvárosi Torna Club 

 

 

Videók