Távozott a svéd ikon Helsingborgból

Henrik Larsson 68 napot töltött a kispadon.


A svéd élvonal legutóbbi öt fordulójában a HIF négyszer kikapott, egyszer pedig döntetlent játszott, majd csütörtökön a hazai kupasorozat selejtezőjében 2-1-re alulmaradt a harmadosztályú Oskarshamn együttesével szemben. Ezt követően a szurkolók a közösségi médiában szidalmazták a korábbi kiváló futballistát, aki a helyzetét tarthatatlannak nevezte, és a lemondás mellett döntött.
"Rendkívül szomorú, hogy erre sor került. Nagyon súlyos vétségnek tekintjük az ilyesfajta zaklatást, és a végére fogunk járni" - mondta Krister Azelius klubelnök.
Larsson először 1992-ben játszott a Helsingborg csapatában, majd a Feyenoord, a Celtic, az FC Barcelona és a Manchester United együttesét erősítette, mielőtt visszatért a HIF-hez. A Celtic szurkolói a királyok királyának nevezték, a Barcelonával pedig Bajnokok Ligáját és spanyol bajnoki címet nyert.

 


Henrik Larsson 68 nap után távozik Helsingborgból.
Photo by Lars Dareberg/Ombrello via Getty Images)

Vezetőedzőként a 2015/16-os idényben már irányította a Helsingborgot, amelynek kispadjára 68 nappal ezelőtt, június 16-án tért vissza.

 

Videók