Szívrohama után újra edzésbe állt az Európa-bajnok kapus

Iker Cassillas fél évvel infarktusát követően tért vissza.


Májusi szívinfarktusa után ismét edzésbe állt Iker Casillas, az FC Porto világ- és Európa-bajnok futballkapusa.

A 38 éves játékos hétfőn egy fotót tett ki közösségi oldalára stoplis cipőjéről - amelyre fűszálak tapadtak - ezzel a szöveggel: "fél évet és három napot voltatok a szekrényben". Az AS sportnapilap szerint Casillas 20-25 percet töltött tréninggel.

A klasszis hálóőr május 1-jén kapott szívrohamot, de nem jelentette be visszavonulását, majd a klub júliusban közölte, hogy a csapat, a szakmai stáb és a vezetőség tagjai közötti kapcsolattartóként tevékenykedik, amíg gyógyul.


Casillas a szakmai stáb és a vezetőség tagjai közti kapcsolattartóként tevékenykedett, gyógyulási ideje alatt.

Fotó: Gualter Fatia/Getty Images

Casillas a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, pályafutása nagy részét a spanyol fővárosban töltötte: 1999 és 2015 között 725 mérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-diadal részese volt.

Ezen kívül a spanyol Szuperkupát négyszer, a Király Kupát és az európai Szuperkupát kétszer-kétszer hódította el. Nála többször csak Raúl öltötte magára a Real mezét (741).

A kapus 2015 nyarán igazolt az FC Portóhoz, amellyel tavaly bajnok volt, szerződése 2021 nyaráig szól. A spanyol válogatottjában 167-szer lépett pályára, 2008-ban és 2012-ben Európa-, 2010-ben pedig világbajnokságot nyert a nemzeti együttessel.

Borítókép: TF-Images/TF-Images via Getty Images

Videók