Ronaldónak semmi sem drága, ha a testéről van szó

Sokat áldoz arra, hogy kirobbanó formában legyen.


A Manchester United sztárja, Cristiano Ronaldo ismét megmutatta, mennyire komolyan veszi az erőnlétét.

A portugál csatár egy újabb csúcstechnológiás eszközbe fektetett be annak érdekében, hogy még profibban tudja segíteni regenerációját. A játékos ezúttal egy oxigénkamrát vásárol otthonába, ami lehetővé teszi, hogy tiszta levegőt juttasson a vérplazmájába.
A technológiával elvileg felgyorsítható a sérült szövetek helyreállítása. Ronaldo 2016-ban az Eb-döntőben szerzett térdsérülést, majd ezt követően alkalmazta az eljárást a gyorsabb felépülés érdekében.

„Mindenki tudja, hogy Cristiano fanatikus, és teljesen elkötelezte magát amellett, hogy a lehető legjobb formában legyen. Karrierje során használt már oxigénkamrát, de az Egyesült Királyságban nincs olyan sok, ezért úgy döntött, vesz egyet, és felállíttatja a házában” – mondta egy forrás a The Sunnak.

"Ez azt jelenti, hogy bármikor használhatja, és élvezheti az előnyeit. Ez az oka, hogy olyan kevés meccset kell kihagynia sérülés miatt” – tette hozzá.

Nem ez az első alkalom, hogy Ronaldo bebizonyította elhivatottságát, hogy hihetetlen formában tartsa testét. Októberben egy 50 000 font (közel 22 millió forint) értékű krioterápiás kamrát szállítottak neki Olaszországból Cheshire-i otthonába. A mostani oxigénkamrákról azt is feltételezik, hogy az ára 15 000 font (hat és fél millió forint) körül lehet.

Nyugodtan kijelenthető, hogy Ronaldo egyértelműen hajlandó pénzt áldozni arra, hogy előnyt szerezzen versenytársaival szemben. A szinte sérülésmentes rekordja pedig önmagáért beszél. Még 36 évesen sem hagyott ki egyetlen meccset sem a Manchester United színeiben sérülés miatt.

2018-ban Ronaldo a címlapokra került, miután azt állította, hogy a biológiai életkora 23 év körül van, és azt mondta, hogy hisz abban, hogy 41 éves koráig tud profiként játszani. Ha azt vesszük alapul, milyen állapotban van most, simán elképzelhető, hogy igaza lesz.

Forrás: Givemesport.com

Borítókép: Twitter.com/Cristiano Ronaldo

Videók