"Oroszország majdnem elszórakozta a győzelmet" - sajtószemle

Az orosz portálok szerint a Szbornaja a második félidőben kevésbé volt koncentrált.


A vasárnap este lejátszott Magyarország-Oroszország mérkőzés után az orosz sajtó fontos győzelemről ír, azonban több orosz portál is feleleveníti, hogy a mutatott játék nem volt meggyőző. 

"Nekem tetszettek a magyarok, fiatal, gyors együttes, amelynek több fejlődőképes futballistája is van" - köszönt vissza több értékelésben is Sztanyiszlav Csercseszov orosz szövetségi kapitány véleménye, amelynek a találkozó utáni sajtótájékoztatón adott hangot.


A sport24.ru portál szerint csapatuk az 50. percig kitűnően játszott, azonban utána valami megtört miután az orosz kapitány lecserélte Kuzayevet, és helyére beállította a rutinos Zhirkovot. 

A lap megemlíti, hogy a második magyar gól előtt éppen Zhirkov volt az, aki hibázott, amit Semjonov már nem tudott korrigálni, így Oroszországnak izgulnia kellett a véghajrában. 

A Kommerszant szerint a szerbek ellen kitűnően játszó orosz csapat sokáig azt hihette, simán nyer a második mérkőzésen is. 

A portál kiemeli, hogy a harmadik orosz gólnál a játékosok úgy vélték megvan az újabb győzelem. 

A TASZSZ hírügynökség a szakvezető összegzéséből kiemelte, hogy a Puskás Arénában nézők nélkül rendezett meccsen az orosz válogatott 3-0-s vezetését követően, hatvan perc után kiengedett, aminek csaknem megfizették az árát, a hajrában végrehajtott cserékkel azonban sikerült egy gólt megőrizni előnyükből.
"Úgy tűnt háromgólos vezetésünknél, hogy a mérkőzés innen már csupán formalitás lesz, de a magyarok karaktert mutattak, és kihasználták a vendégek védekezésben elkövetett hibáit" - írta összefoglalójában az állami hírügynökség.

A Szovjetszkij Szport felrótta az orosz csapatnak, hogy a második félidőben már kevésbé volt koncentrált, s átengedte a kezdeményezést a magyaroknak.

"Ezen a szinten ez megengedhetetlen, mi mégis megtettük és gólokkal fizettünk érte" - idézte a lap Csercseszovot.

A Szport Ekszpressz azt emelte ki, hogy mivel a szerbek felett Moszkvában aratott 3-1-es diadal után Budapesten is nyert a szbornaja, így Oroszország tökéletesen rajtolt a Nemzetek Ligájában. Viszont a lap weboldalának értékelésében az a kritikus megállapítás is szerepel, hogy az orosz válogatott majdnem kiengedte kezéből a győzelmet a magyar fővárosban.

"A Nemzetek Ligája nem elsődleges torna, de nem szabad alábecsülni. Az ebben a sorozatban megszerezhető pontokra is szüksége van Oroszországnak a nemzetközi ranglistán való minél előkelőbb helyezés szempontjából, ami jól jöhet a 2022-es világbajnoki selejtezőcsoportok sorsolásakor" - írta a sportlap.


 

Fotó: Szport Ekszpress.ru

Az Izvesztyija elégedetten nyugtázta honlapján a budapesti győzelmet, viszont bírálta is a válogatottat, amiért háromgólos előnyét csaknem teljesen elfecsérelte.

"Az összpontosítás elvesztése problémákat okozott Oroszország csapatának" - olvasható az értékelésben, amely egyszersmind elismerően ír Marco Rossiról, a házigazda együttes olasz szakvezetőjéről:

"Tisztelegnünk kell a magyarok edzője előtt, akinek cseréi meglepetést okoztak és a vendéglátók játékának felgyorsulását hozták. Erre pszichológiailag nem voltunk felkészülve, két gólt is kaptunk, és nehézzé vált visszaszereznünk az irányítást. 3-2-es állásnál az orosz csapat kezdett pánikba esni, a magyarok pedig szinte a mérkőzés végéig beszorítottak minket a saját térfelünkre, bár már nem jutottak el igazán veszélyes helyzetig."

 

Videók