Nyolc játékos, aki ült börtönben

Emberölés, nemi erőszak, okirat-hamisítás…


 Bombaként robbant a hír, hogy a Barcelona és a Juventus korábbi játékosát, Dani Alvest őrizetbe vették, mivel erőszakoskodott egy nővel egy szórakozóhely mosdójában.

Habár nem gyakori eset ez a futballvilágban, nem is egyedi, hogy nagy játékosok a rács mögött végzik. Összeszedtünk nyolc játékost, akiknek meggyűlt a baja a hatóságokkal.

Ronaldinho esete mindenki számára ismeretes lehet. A közkedvelt brazilt Paraguayban tartóztatták le és 171 napig volt börtönben, útlevél-hamisítás miatt.

Adam Johnson a Manchester Cityt is megjárt angol válogatott szélső szintén „hűvösre került”, mivel szexuális kapcsolatot kétesített egy kiskorú lánnyal, erről pedig felvételt is készített. Hat évre ítélték el, amiből három telt le eddig.

Benjamin Mendy esete szintén ismerős lehet, ugyanis nemrég több vádpont alól is felmentették. A Manchester City volt játékosa többrendbeli nemi erőszak és szexuális zaklatás vádjával ül még mindig a tanúk padja előtt.

Semedo, a portugál középső védő 142 napig volt előzetesben fenyegetés, fogva tartás és emberölési kísérlet miatt. A szabadulását követően aláírt a spanyol Huscához.

Vinicius Broges, a Sao Paolo brazil játékosa 2011-ben ittasan felgyújtotta a saját házát, ezért három év szabadságvesztés lett a jutalma.

Szintén egy brazil ügy, a Corinthians kapusa, Bruno Fernandes de Souza arra kért egy szövetkezetet, hogy öljék meg a barátnőjét. A fiatal lány holtteste azóta sem került elő, a játékos még 2013-ban 22 év börtönre lett ítélve.

René Higuita, a skorpiórúgásáról elhíresült hálóőrt a kolumbiai „emberrablás-ellenes törvények” miatt csukták le, mindössze 8 napot ült. Az esetet követően elmondta, az volt a fogvatartók célja, hogy elvezesse őket Pablo Escobarhoz.

Fotó:

Videók