Négy mérkőzés kivételével valamennyit elhalasztották az ázsiai vb-selejtezőkben

A kontinensen 2019 novemberében rendeztek legutóbb selejtezős összecsapásokat.


Az ázsiai zónában elhalasztották a 2022-es, katari labdarúgó-világbajnokság selejtezős időszakában márciusra tervezett mérkőzések többségét.

A kontinens vezető szervezete (AFC) pénteken közölte, hogy a pandémia hatására meghozott utazási, illetve belépési korlátozások, továbbá a karanténszabályok miatt négy mérkőzés kivételével a többit májusra, illetve júniusra halasztják.

Az ázsiai térségben legutóbb 2019 novemberében rendeztek selejtezős összecsapásokat, majd korábban hasonló okok miatt már többször halasztani kényszerültek, ennek következtében jelentős csúszás alakult ki.

A zóna versenyben lévő 40 válogatottja a második körben hat játéknapon jutott túl, a többségnek így még négy mérkőzése van hátra a június 15-re tervezett zárás előtt.

Az AFC támogatásáról biztosította a tagszövetségeit, amelyeknek mindenben felajánlotta segítségét. Valamint megkezdte velük az egyeztetést arról: miként lehetne egy helyszínen megrendezni a hátralévő találkozókat.

A második körből továbbjutó 12 együttesre a tervek szerint újabb tízfordulós menetelés várna, amelyet szeptember elején terveznek indítani. A térségből négy együttes jut kvalifikációhoz a selejtezőből, míg egynek az interkontinentális pótselejtezőn lesz még erre lehetősége. Katar rendezőként biztos résztvevője a vb-nek.

Borítókép: Amin Mohammad Jamali/Getty Images

Videók