Mourinho: "Nagyon sz*r voltál"

Nem mindennapi történetet mesélt korábbi edzőjéről Kurt Zouma.


Kurt Zouma, a Chelsea francia labdarúgója zseniális történetet mesélt az RMC Sportnak adott interjújában korábbi edzőjéről, José Mourinhoról.

A most 25 éves hátvédet még Mourinho igazolta le 2014 nyarán a francia Saint-Etienne csapatától. Az akkor még csak mindössze 19 éves tehetség egyből megkapta a lehetőséget a bizonyításra, azonban az első meccse után egy nappal meglehetősen éles kritikát kapott a mindig őszinte és szókimondó stílusáról híres portugál edzőtől.

"Nem emlékszem már melyik meccs volt az, de idegenben játszottunk és kikaptunk 3-1-re." – kezdte Zouma az RMC Sportnak adott interjújában. "Másnap Mourinho behívatott az irodájába és megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Azt feleltem erre, hogy igen, persze. Visszakérdezett: biztosan? Megismételtem a válaszomat, erre azt mondta: Oké, csak mert nagyon szar voltál tegnap. Így, szemtől szemben."


A "Special One" talán csak őszinte akart lenni, de az is elképzelhető, hogy ezzel a furcsa módszerrel próbált motiválni. Mindenesetre sikerült neki, ugyanis Zoumában égett a bizonyítási vágy a beszélgetést követően.

"Ledöbbentett a kritika és bántott a helyzet, ugyanakkor arra késztetett, hogy megmutassam a pályán, hogy valójában mit tudok. Mourinho olyan ember, aki szereti a győzelmet és ennek eléréséhez minden eszközt megragad. 19 évesen érkeztem Londonba és sok esélyt kaptam tőle, amiért hálás vagyok."

A portugál menedzser stílusáról és taktikájáról megoszlanak a vélemények, Zouma azonban nem ért egyet azokkal, akik úgy vélik, hogy Mourinho nem ad lehetőséget a fiataloknak.

"Nem tudom, mások mit gondolnak róla, de én nem értek egyet azzal, hogy ne adná meg az esélyt a fiataloknak."

 

Borítókép: Catherine Ivill - AMA/Getty Images

Forrás: sportbible

Videók