Meghökkentő részletek derültek ki Dzsudzsák klubváltásáról

"Egy ismeretlen szám hívott, hogy nem kell mennem edzésre" - de ez még nem minden, sok különös körülmény kísérte Dzsudzsák Balázs villámkirúgását.


Érdekes dolgok derültek ki Dzsudzsák Balázs klubváltásával kapcsolatban.

A 33 éves 108-szoros válogatott játékos a Rádió 1 reggeli műsorában beszélt átigazolásainak körülményeiről. Dzsudzsák fél + 2 évre írt alá új csapatához, az Al-Ain együtteséhez. 


A Rádió 1 műsorának elmondta, hogy semmi előjele nem volt annak, hogy mellőzik.

"Arról volt szó, hogy szerződéshosszabbításról állapodunk meg.

Az interjúban említette, hogy vasárnap volt egy meccsük, amin vereséget szenvedtek, de csütörtökön ismét pályára kellett volna lépnie, így semmi pihenőt nem kapott a két mérkőzés között.

Ekkor jött a derült égből villámcsapás, ami egy Instagram poszt képében és egy telefonhívásban jelent meg.

Szokatlan módja a kirúgásnak:

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Thank you @balazsdzsudzsak7

Ittihad Kalba Fc (@ittihadkalbafc) által megosztott bejegyzés,


Délután, amikor éppen edzésre tartott Dzsudzsák érkezett a hivatalos megkeresés is, de az sem nélkülözte a szokatlan elemeket.

"Egy ismeretlen szám hívott, hogy nem kell mennem edzésre"
- mondta a magyar válogatott balszélső.

"Elmondta a vezetőség, hogy mind a négy külföldi játékost kicserélik a klubnál, de senki sem hívott azért, hogy ezt a hírt közöljék velem." - folytatta a gondolatot.

"Bementem a klubba, találkoztam a titkárral, aki közölte, hogy meghozták a döntést miszerint távozom. Amikor ez kiderült, kértem a papírjaimat, hiszen ha öt óráig töröltek a rendszerből, akkor bárhova tudok igazolni. Szerencsére ez még épp időben történt." 

A szerződésbontás során mindkét félnek alá kell írni ennek megtörténtét.

"A csapatvezetőnek, az ügynökömnek, nekem és az elnöknek, -aki egy percre lakik a stadiontól- is alá kellett írni a papírokat. Személyes találkozó azonban nem, volt. A közelben lakó elnök egy sofőrt küldött maga helyett, aki aláírva visszahozta a papírokat"

"Azt a mai napig nem tudom hova tenni, hogy délután 2:55 perckor közlik, hogy nem számolnak velem, és nem sokkal később bezár az átigazolási piac. Ez komoly nehézséget okozhatott volna."

"Ha ezt közölték volna velem január 31-ig, akkor bárhova tudtam volna igazolni. De február 3-án regisztráltak, így csak meghatározott helyekre tudtam igazolni mint például Magyarország, Oroszország és még néhány régió."

"Profi vagyok. Ha bejelentik időben, hogy köszönjük Balázs, mostantól nem számítunk rád azt megértem. De az, hogy az átigazolási ablak utolsó 2 órájában közlik a hírt, azt a mai napig nem tudom hová tenni."

"De az élet kárpótolt, ahogy kiderült, hogy szabad vagyok a bajnokság 2 legjobb csapata küzdött azért, hogy megszerezzen. Így döntési helyzetbe kerültem és egy nagyon erős csapathoz kerültem. Ők most az Ázsiaia Bajnokok Ligájában szerepelnek. Az Al-Ain 2018-ban bajnok volt, sőt a klubvilágbajnokságban a döntőig jutott, ahol a Real Madridtól kapott ki. Nagyon erős csapathoz kerültem, ahol más a kvalitás, az infrastuktúra pedig elképesztő! Most ismét egy PSV szintű csapatnál fogok játszani."

"Az Al-Ain klubnak egy 23 ezres stadionja van, ami a Bayern München stadionjának mintájára épült. A 3 nappal ezelőtti meccsen 15000-en voltak."

Az interjúban kérdezték arról is, hogy érkezett-e bármelyik másik országból megkeresés. Erre a következőt reagálta.

"Azon nem kellett elgondolkodnom, hogy volt-e Magyarországról megkeresés és mivel az átigazolásom lezárult, erről inkább nem is beszélnék."
 

Az átigazolás egyik érdekessége az, hogy Dzsudzsák jelenlegi csapata az Al-Ain éppen azzal az Al-Ittihaddal fog játszani, ahonnan elküldték őt. A meccs most pénteken kerül megrendezésre. 

Dzsudzsák welcome videója az Al-Ain csapatnál


Borítókép: Shaun Botterill/Getty Images
 

 

Sport365.hu - Gyorsan megtalálta következő csapatát Dzsudzsák Balázs

Videók