Ma lenne negyvenhét éves Zavadszky Gábor

Az egykori Ferencváros-, Dunaferr- és MTK- játékosra emlékezünk.


Ma ünnepelné negyvenhetedik születésnapját a 2006-ban elhunyt Zavadszky Gábor. Az egykori labdarúgóra Dunai Ede írásával emlékezünk, amelyet változtatások nélkül közlünk.

Ma lenne 47 éves a tragikusan fiatalon, mindössze 31 esztendősen elhunyt egykori Ferencváros-, Dunaferr- és MTK- játékos, Zavadszky Gábor, aki mindhárom magyar klubjával bajnoki címet szerzett, és négy alkalommal a válogatott mezét is felhúzhatta, hogy aztán harmincéves korában Ciprusra igazoljon.

Ilyenkor eszembe jut, hogy azt szokták mondani, meglátjátok, majd az idő begyógyítja a sebeket.

De annak a feldolgozásához, ami tizenöt éve, 2006. január 7-én a ciprusi Limasszolban történt, az azóta eltelt idő is kevésnek bizonyult.

Ezen a szörnyű, hideg téli napon ugyanis döbbenetes hír érkezett, amelytől azon nyomban összeszorult mindannyiunk szíve. Zava egy hanyag orvosi kezelés miatt embóliát kapott és ciprusi lakásában, távol a családjától elhunyt.



Olyasvalakit szólított magához az Úr, akinek pedig még rengeteg tennivalója lett volna itt a Földön. Elsősorban szerelmével, Mónival kettesben fel kellett volna nevelniük az akkor hatéves ikerfiúkat, Norbit és Rolit. Ott kellett volna lennie a szülinapi ünnepségeiken, hogy együtt fújják el a gyertyát, neki kellett volna feldíszítenie a karácsonyfát, az első sorban kellett volna állnia a srácok iskolai megnyitóján, focizniuk kellett volna napestig, és neki kellett volna elsőkent gratulálnia Norbi és Roli érettségi bizonyítványához.

Felfoghatatlan, hogy a sors elvette tőlük mindezt, és a világ legnagyobb igazságtalansága, hogy mindössze hat közös esztendő jutott ennek a gyönyörű családnak.
És nem, az idő egyáltalán nem gyógyítja be a sebeket...

NYUGODJ BÉKÉBEN, ZAVA!

Forrás és Borítókép: Dunai Ede író hivatalos Facebook oldala

 

Videók