Lewandowski nélkül is erős Bayernre számít a Lipcse sportigazgatója

A lengyel támadó sérülés miatt kihagyhatja a két csapat egymás elleni rangadóját.


Robert Lewandowski nélkül is nagyon erős Bayern Münchenre készül a három magyar futballistát is foglalkoztató RB Leipzig a német Bundesliga szombati rangadóján.

Markus Krösche, a kapus Gulácsi Pétert, valamint Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató lipcsei együttes sportigazgatója a Bild című napilapnak azt mondta, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is címvédő müncheniek a sérült lengyel válogatott csatár hiányában is kiváló összeállításban tudnak kiállni ellenük.

Lewandowski az Andorra ellen 3-0-ra megnyert vasárnapi világbajnoki selejtezőn két gólt szerzett, azonban a 63. percben le kellett cserélni.


Lewandowskit le kellett cserélni Andorra ellen.
Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images


A lengyel szövetség tájékoztatása szerint a Bundesliga góllövőlistáját 26 forduló után 35 találattal vezető csatárra öt-tíz nap pihenő vár, szereplése így erősen kérdéses a szombati rangadón.

"Alapvetően senkinek sem kívánunk sérülést, és egyébként is csak magunkra koncentrálunk" - mondta Krösche.

Az elmúlt évben a világ legjobb játékosának választott Lewandowski a vb-selejtezők nyitányán a magyaroknak is gólt lőtt a 3-3-as döntetlennel végződött budapesti összecsapáson, ugyanakkor szerda este nem léphet pályára az angolok elleni meccsen a Wembley Stadionban. A csatár térdsérülését kedden (ma) vizsgálják meg Münchenben.

Lewandowskinak öt gólt kell még szereznie a Bundesliga mostani idényében, hogy beállítsa a német bajnokság eddigi csúcsát, melyet Gerd Müller tart az 1971/72-es idényből 40 találattal.

Borítókép: Simon Hofmann/Bundesliga/Bundesliga Collection via Getty Images

Videók