"Láttuk, mi történt Brazília és Argentína, Dél Amerika két legdicsőségesebb csapatának mérkőzésén"

A brazil hatóságok eljárást indítottak a négy labdarúgó ellen.


A brazil hatóságok eljárást indítottak a négy argentin labdarúgó ellen, akik a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő szabályokat megszegve utaztak be az országba a két ország vasárnapi világbajnoki selejtezőjére.

Emiliano Buendía, Emiliano Martínez, Giovani Lo Celso és Cristian Romero úgy érkezett meg a Sao Pauló-i találkozóra, hogy nem jelezte, miszerint 14 napon belül Angliában járt, holott mind a négyen szigetországi klubban játszanak. Buendia és Martínez az Aston Villa, Lo Celso és Romero a Tottenham légiósa, közülük az utóbbi három pályára is lépett vasárnap, pedig karantén várt volna rájuk, mivel két héten belül még Nagy-Britanniában voltak. Az argentin csapat Venezuelából érkezett Brazíliába, ezért azt az országot jelölték meg kiindulási állomásként.

A Brazil Egészségügyi Szabályozó Ügynökség (Anvisa) már a dél-amerikai rangadó előtti napon jelezte, hogy a négy játékos nem szerepelhet, és el kell hagynia az országot. A felszólításra azonban sem a hazai, sem a vendégcsapat nem reagált. A többszöri figyelmeztetés után a mérkőzés elején az Anvisa egyik munkatársa bement a pályára, és ellehetetlenítette a mérkőzés folytatását.

A történtek után az argentin csapat levonult a pályáról, majd bő egy órával később a találkozó venezuelai játékvezetője, Jesús Valenzuela félbeszakította a mérkőzést, amelynek további sorsáról a nemzetközi szövetségnek (FIFA) kell döntenie. Az eset után, még vasárnap éjjel az argentinok Buenos Airesbe repültek. A négy érintett később elhagyta a válogatottat - így aztán nem is játszanak majd csütörtökön, a Bolívia elleni hazai vb-selejtezőn -, és visszautazott Európába. A hírek szerint Horvátországon keresztül kívánnak visszatérni Angliába, mert onnan érkezve nincs karanténkötelezettségük.

 


Az ügyben megszólalt Gianni Infantino, a FIFA elnöke is, aki "őrült" jelzővel illette a történteket.

 

"Láttuk, mi történt Brazília és Argentína, Dél-Amerika két legdicsőségesebb csapatának mérkőzésén. A kezdés után pár perccel tisztviselők, rendőrök, a biztonsági személyzet tagjai bementek a pályára, hogy elvigyenek néhány játékost. Ez őrület, de foglalkoznunk kell ezekkel a kihívásokkal, ezekkel a problémákkal, amelyeket a Covid-válság okoz." - mondta.

A brazil szövetség elnökét, Ednaldo Rodriguest "felháborította" a futballvilágban nagy visszhangot kiváltó eset, és kritizálta az Anvisát.

"A tisztviselők azt mondták nekem, hogy azokat az argentinokat, akik megszegték a karanténkötelezettséget, a meccs után is el lehetett volna különíteni. Sajnálom a rajongókat, akik látni akarták a mérkőzést. Minden tiszteletem az Anvisa munkatársaié, de megoldhatták volna ezt a dolgot korábban, nem kellett volna megvárniuk vele a mérkőzés kezdését" - hangsúlyozta.

Lionel Scaloni, az argentinok szövetségi kapitánya kiemelte: nagyon elszomorították a történtek és nem akar felelősöket keresni, de ami történt, annak biztosan nem ott és akkor volt az ideje. Hozzátette: a kezdés előtt nem érkezett hozzá olyan jellegű kérés, hogy a kifogásolt négy játékos szerepeltetésétől tekintsen el.

Borítókép: twitter.com 

 

Sport365.hu - Elképesztő ok miatt szakadt félbe a dél-amerikai csúcsrangadó

Néhány perccel a kezdést követően a Brazil Egészségügyi Szabályozó Ügynökség egyik alkalmazottja bement a pályára, mivel az argentinok keretében négy, vasárnapi kezdőcsapatában három olyan játékos volt, akinek Angliából érkezve karanténkötelezettsége lett volna.

Videók