Klopp keresztbe tenne a Barcának és a Unitednek

Sajtóhírek szerint áprilisig lezárná a tárgyalásokat az angol bajnokesélyes.


Klopp már a tavasszal megszerezné az RB Leipzig támadóját.

A Liverpool már egy ideje flörtöl Timo Wernerrel, aki a Manchester United és a Barcelona helyett a Vörösök hívására vár. A 23 éves játékos remek szezont produkál eddig, 23 bajnoki mérkőzésen 21-szer talált be. Nem véletlen tehát, hogy a többek között a Manchester United, a Barcelona és a Liverpool figyelmét is felkeltette.

A német válogatott csatár távozása már csak azért sem elképzelhetetlen mivel kiderült, hogy a kivásárlási ára a kvalitásaihoz viszonyítva meglepően alacsony. Gulácsi Péter csapattársáért a United és a Barcelona is kifizetné az 58 millió eurós kivásárlási árat, ugyanakkor a játékos állítólag megvárná míg a BL-címvédő is bejelentkezik érte.


Werner állítólag szívesen csatlakozna a Vörösökhöz. (Kép: Bernd Thissen/Getty Images)

A kivásárlási ár csupán április végéig érvényes, ami azt jelenti, hogy bármelyik csapatnak többet kellene fizetnie a támadóért, ha a nyárig várna a megállapodással. Éppen ezért a Pool gyorsan rövidre zárná a tárgyalásokat.
Érdekesség, hogy a Mersey-parti együttes Fabinhóval és Alissonnal is márciusban állapodott meg a közel múltban.

Az átigazolási hírekkel mélyebben is foglalkozó Nicoló Schira sportújságíró azt írta a Twitter-oldalán, hogy az angol bajnokságot toronymagasan vezető Liverpool már meg is tette az ajánlatát Timo Wernernek, aki meglehetősen szimpatizál a Vörösökkel. Az újságíró pontos összegeket is megszellőztetett: azt írja, 2025-ig szóló szerződéséért Werner évi nyolcmillió eurót plusz egyéb bónuszokat kapna.


Jürgen Klopp csapata megállíthatatlannak tűnik a bajnokságban, amelyet 22 ponttal vezet. A német menedzser ugyanakkor már a jövő Liverpoolját építené, mivel Salah és Mané a szezon végén fogja betölteni a 28-at, míg Roberto Firmino 29 éves lesz az év végén, ezért Klopp fiatalítana a támadósoron. Ráadásul a Liverpoolnak az egyiptomi és a szenegáli támadó pótlására is megoldást kell találnia, ugyanis a duó minden bizonnyal szerepelni fog a jövő januári Afrika-kupán.


Werner búcsút int a nyáron Lipcsének? (Kép: Alex Grimm/Getty Images)

Nem először fordulna elő, hogy a Pool a lipcsei csapattal üzletelne, hiszen 2018 nyarán Naby Keitát szerződtették. A guineai válogatott labdarúgó a Sport Bildnek nyilatkozott Wernerről.

"Nagyon jó volt vele együtt játszani a Leipzigben, ő volt az egyik legjobb csapattársam. Egyértelmű, hogy el fog jönni számára a váltás ideje, és akkor arra kérem, jöjjön a Liverpoolhoz”


Keita szívesen játszana újra együtt korábbi csapattársával. (Soeren Stache/Getty Images)

Sadio Mané szintén szívesen látná Liverpoolban a 23-szoros válogatott német támadót.

"Csak azt tudom tanácsolni, jöjjön hozzánk. Tetszik a stílusa. Rendkívül erőteljes, jó befejezőcsatár, aki mindig száz százalékot nyújt. Ha Liverpoolba jönne, nagyon szívesen látnánk” – mondta a szenegáli támadó, aki azt is elárulta, hosszú ideje követi Werner pályafutását. "Mikor kiderült, hogy Keita hozzánk igazol, elkezdtem nézni a Leipzig meccseit. Rettenetesen indult a dolog, több piros lapot is kapott, így fontos mérkőzéseket hagyott ki. Megkérdeztem Kevin Kamplt, akivel még a Salzburgban futballoztunk együtt és azóta is jó a viszonyunk, miért állítják ki Nabyt ilyen gyakran, de nem tudta a választ ő sem. A meccseket viszont így is követtem, és így más játékosokat is meg tudtam nézni rendesen. Timo kiemelkedő volt közülük” – tette hozzá Mané.

Honfitársával nem csupán saját együttesét erősítené meg Klopp, de keresztbe tenne a belföldi és európai riválisainak is, akik szintén szívesen leigazolnák a német csatárt.

Az egyik ilyen együttes a Manchester United, amely januárban lemaradt Erling Haalandról, így a drukkereknek bekellett érniük Odion Ighalóval, aki a kínai Sanghaj Senhuától érkezett. Azonban a Vörös Ördögök azóta is kétségbeesetten keresik a megoldást a csatárgondokra.

A Barcelona nagy erőfeszítéseket tett az elmúlt években, hogy megerősítse a támadósorát. Luis Suárez és Ousmane Dembélé sérülése miatt februárban Martin Braithwaite érkezett a katalán óriáshoz.

Bárhogy is fog dönteni a Leipzig támadója az biztos, hogy nem lesz könnyű dolga.

Ön szerint leigazolja Wernert a Liverpool?

Borítókép: Simon Stacpoole/Getty Images

Forrás: sportbible

Videók