Kiderült, mi közvetíti az AS Roma-DVSC felkészülési mérkőzést

A találkozó vasárnap 18:45-kor lesz.


A Sporttv írását változtatás nélkül közöljük. 

A Sport1 közvetíti a nagy érdeklődéssel várt AS Roma-Debreceni VSC felkészülési mérkőzést. A csatorna vasárnap 18:45-től tűzi műsorára az olasz és a magyar csapat frosinonei összecsapását.
 

Egyszerre tér vissza a magyar és az olasz futball a Sport TV képernyőjére! Hogy ez a nyári holtszezonban miképp lehetséges? Nos, úgy, hogy július 25-én, vasárnap 18:45-től a Sport1-en lesz élőben látható az AS Roma-Debreceni VSC felkészülési mérkőzés, amelyet az olaszországi Frosinonéban rendeznek meg.

Akár a nagy visszatérők csatájaként is beharangozhatjuk a találkozót, hiszen a Loki a magyar élvonalba, a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes edző, José Mourinho pedig Olaszországba tér vissza az OTP Bank Liga, illetve a Serie A hamarosan kezdődő 2021-2022-es idényében.

Az egy hónapja edzésbe álló DVSC-nek a Roma elleni találkozó lesz a főpróbája a július 31-i, Honvéd elleni magyar bajnoki rajtra. Huszti Szabolcs vezetőedző a felkészülés eddigi részével elégedett volt, a csapat legutóbb a Vasast verte meg 3-0-ra, de azért a vasárnapi összecsapás ennél sokkal nehezebbnek és sokkal inkább értékmérőnek tűnik.

Jóllehet a Romából sérülés miatt hiányzik majd az Európa-bajnoki címet nyerő olasz válogatott egyik legjobbja, Leonardo Spinazzola, de azért Edin Dzeko, Pedro, Borja Mayoral, Stephan El-Shaarawy, Lorenzo Pellegrini vagy Nicoló Zaniolo ellen is kemény próbatétel lesz futballozni.

Ráadásul a Roma a későbbiekben rendszeresen feltűnik majd a Sport TV képernyőjén, hiszen a Serie A 2021-2022-es idénye Magyarországon kizárólag a Sport1-en, illetve a Sport2-n lesz látható!

Borítókép: Facebook.com/ DVSC
Forrás: Sporttv.hu 

Videók