Ki nem találná mivel tölti a nyarat Haaland

Úgy látszik nem csak a fociban jó.


Bár a Bundesliga véget ért, a norvég csodagyerek azonban egy pillanatra sem unatkozik.

A szezont még a Red Bull Salzburg színeiben kezdő Erling Haaland félelmetes szezont tudhat maga mögött. A norvég játékos januárban igazol a Bundesligában szereplő Borussia Dortmundba, ahol 15 mérkőzésen lépett pályára és ezalatt 13 gólt szerzett és 3 gólpasszal is segítette csapatát. Nem csak a bajnokságban jeleskedett azonban. A BL-ben mindkét gárdája színeiben remekelt. Az osztrákokkal 6 meccsen 8 gólt szerzett, míg a német klubjával 2 mérkőzésen vett részt a sorozatban és ezalatt 2 találatig jutott.

Ezek alapján gondolhatnánk azt, hogy a „csodatininek” minden gondolata a foci körül, de erre most rácáfolt a játékos.


Haaland megosztott néhány képet a közösségi oldalán a nyári szünetéről, és arról mivel köti le magát a "munka" nélküli napokon.

Ahogy elnézzük nem csak a pályán, hanem az erdőben és a mezőn is feltalálja magát.

Elsőként egy motorfűrészes képpel dobta fel a rajongók foci nélküli, szürke hétköznapjait, amihez csak annyit írt: közeleg a tél, felaprítunk néhány fát. Csapata is reagált az akciókra, kommnentben csak annyit jegyeztek meg: egy fiú, aki sok mindenben tehetséges.

The winter is coming let's chop some wood #GOTfeelings #arbaiskar

null

Látva a rajongók reakcióit néhány nap múlva újabb fotót posztolt, ezúttal azt mutatta meg, hogy a szántás-vetéshez is van tehetsége.

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

working

Erling Braut Haaland (@erling.haaland) által megosztott bejegyzés,

 

Ahogy elnézzük a fiatal labdarúgó nagyon élvezi ezt a fajta munkát, de azért reméljük, hogy nem vált szakmát, és még jópár évig csodálhatjuk meg kivételes góljait.

 

Borítókép: TF-Images/Getty Images

Videók