"Képzeljék el, ő a király, ma pedig nem tud járni rendesen" - Pelé fia nyilatkozott

Fia szerint Pelé depressziós az egészségi állapota miatt.


Fia szerint minden idők egyik legnagyobb labdarúgója, Pelé depressziós az egészségi állapota miatt.

Edinho egy Brazíliában hétfőn megjelent interjúban elmondta, apját olyannyira zavarja, hogy nem tud önállóan járni, hogy emiatt nem igazán hagyja el a házát.

"Nagyon törékeny, és problémája van a mozgással, ami egyfajta depressziót váltott ki. Képzeljék el, ő a király, és mindig is ilyen impozáns alak volt, ma pedig nem tud járni rendesen" - mondta a TV Globónak a legendás futballista fia, aki elárulta, csípőproblémák nehezítik apja járását.

A 79 éves Pelé 2012-ben esett át sikeres csípőműtéten, de az elmúlt években újra problémái voltak, többször kerekesszékben tudott csak megjelenni, így például a 2018-as, oroszországi világbajnokság sorsolásán, illetve többször kórházba került vese- és prosztata-problémákkal is.

A futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnoka 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben ért a csúcsra a brazil válogatottal, azaz nyáron lesz ötven éve, hogy harmadszor is aranyérmes lett. Pályafutása jelentős részét a Santosban töltötte, utolsó éveiben játszott a New York Cosmos színeiben.

Borítókép: Art Rickerby/The LIFE Picture Collection via Getty Images

Videók