Hullanak a fejek, van Bommelt is kirúgták

A 42 éves szakember először dolgozott vezetőedzőként felnőtt klubcsapatnál.


A csapat várakozáson aluli szereplése miatt menesztette Mark van Bommel vezetőedzőt a PSV Eindhoven labdarúgóklub.

A holland egyesület egy nappal azután jelentette be a tréner távozását, hogy az együttes 3-1-re kikapott a Feyenoord vendégeként, és a tabella negyedik helyezettjeként már tízpontos hátrányban van az éllovas Ajax, illetve az Alkmaar mögött. Az Európa-ligában az eindhoveniek a csoportkör után búcsúztak.


Toon Gerbrands sportigazgató közölte, ez a teljesítmény messze elmarad attól, amit a PSV-nél elvárnak.

A vezetőedzőként tavaly júniusban debütált, 42 éves Van Bommel előzőleg az ausztrál válogatottnál apósa, Bert van Marwijk szövetségi kapitány segítőjeként dolgozott. A világbajnoki ezüstérmes, 79-szeres válogatott középpályás 1999 és 2005 között, majd a 2012/13-as szezonban az eindhoveni csapatban szerepelt, emellett megfordult az FC Barcelonánál, a Bayern Münchennél és az AC Milannál is.

 

Borítókép: Photo prestige/Getty Images

Videók