Hazard ezt az egy dolgot kivenné a fociból

Nem szereti a rendszert. - TOP5: Ezt is sokan olvasták a sport365-ön.


Eden Hazard elárulta, mit változtatna a futballban, ha lehetősége lenne rá.

A belga játékos nemrég az ESPN-nek adott interjút, melyben azt is megkérdezták tőle, lenne-e olyan szabály vagy dolog a fociban, amin változtatna. Hazard hosszas gondolkodás után, a VAR-t (videóbíró) jelölte meg, amiről azt mondta, kivezetné a használatát.

„Tudod, nem nagyon szeretem ezt a VAR-t. Nem tetszik, eltávolítanám. A futballhoz hozzátartozik, hogy a játékvezetők hibáznak, és tudod, azért hozták be a VART, mert az embereknek mindig csak panaszkodtak” – mondta el véleményét.

„Tudod egy gól után, várunk, és olyan, mintha elvenne egy kicsit abból a boldogságból, amit egy gól jelent” – tette hozzá.


A videóbírót azért vezették be, hogy minden döntést a lehető legvilágosabb legyen, ám a technika szükségességét azóta is sokan megkérdőjelezik. A VAR a bevezetésétől fogva beszédtéma a Premier League-ben is, mivel a ligában rettenetesen megnyújtja a mérkőzések idejét a használata. Nemrég Rio Ferdinand fejtette ki, hogy mit gondol a használatáról.

„Néha rendben van, de célja, hogy segítsen a helyzeteken, de valójában zavarossá teszi a vizet. A nemzetközi versenyeken azonnal elmennek a képernyőhöz, a hatékonyság és a sebesség jobbnak tűnik, mint a Premier League-ben. Én magam jobban szeretem, ha a játékvezető dönt a segédjeivel. Hozzátesz a történethez és a kocsmai beszélgetésekhez” – nyilatkozta a Metronak.

Borítókép: James Williamson – AMA/Getty Images

 

Videók