Három helyett öt cserét javasol a FIFA

A szünetelő idény végéig ezzel segítenék a futballistákat a csapatok.


Brit médiaértesülés szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a koronavírus-járvány hatására azt tervezi, hogy háromról ötre növeli a cserélhető játékosok számát egy mérkőzésen.

Erről a The Sun című lap írt hétfőn forrásmegjelölés nélkül. Az újság szerint a FIFA arra kérte a sportág szabályalkotó testületét (IFAB), hogy sürgősségi eljárás keretében döntsön a módosításról.

A javaslat szerint a jelenleg szünetelő idény végéig a csapatok a megszokott három helyett öt játékost is cserélhetnének - ezzel segítenék a futballistákat, akikre az idény újraindulása után várhatóan zsúfolt program vár.

Egyelőre sem a FIFA, sem az IFAB nem reagált a megjelent hírre.

Az IFAB-ban a négy brit - angol, skót, walesi és északír - szövetségnek egy-egy, a FIFA-nak négy szavazata van. A szervezet eddig azt közölte, hogy a jelenleg futó sorozatokat a 2019-20-as szabályokkal kell végigjátszani.

A nemzetközi szövetség munkacsoportokat hozott létre a világjárvány hatásainak kezelésére, az egészség megőrzése első számú cél.


 

Videók