Gyilkossági kísérlettel vádolják a bírót fejberúgó játékost

Az SC Sao Paulo a klubtörténet egyik legszomorúbb pillanatának nevezte az esetet.


Gyilkossági kísérlettel vádolják William Ribeirót, a brazil alacsonyabb osztályban szereplő SC Sao Paulo labdarúgóját, aki csapata hétfői bajnoki mérkőzésén fejbe rúgta a földön fekvő játékvezetőt.

Ribeiro egy ellene befújt szabadrúgás miatt haragudott meg Rodrigo Crivellaróra, akit meglökött, majd miután a játékvezető a földre került, fejbe rúgta. A Guarani elleni találkozó az eset után, a második félidő 14. percében félbeszakadt.

A vétkest a rendőrök azonnal elvezették, a rúgástól elájult Crivellarót pedig mentővel szállították kórházba, ahonnan azóta már kiengedték. A találkozót kedden folytatták, a Guarani 1-0-ra nyert.

Az ügyben eljáró hivatalos személy az UOL brazil portálnak azt mondta: gyilkossági kísérlettel vádolja meg a játékost, mert nézete szerint a fejre irányuló rúgással felvállalta annak kockázatát, hogy azzal halálos sérülést okoz a másik félnek.

A 113 éves SC Sao Paulo a klubtörténet egyik legszomorúbb pillanatának nevezte a brutális tettet, a vétkest azonnal elbocsájtotta, és jelezte: megnézi, hogy milyen további lépéseket tehet még az ügyben.

Borítókép: Twitter.com

Videók