Ezért nem barátkozott egymással Beckham és Owen a Real Madridnál

Michael Owen egyszer sem érezte úgy, hogy Beckham baráti körébe tartozna.


A korábbi angol válogatott támadó, a 2001-es év aranylabdása, Michael Owen elismerte, hogy nem ápolt túl szoros barátságot honfitársával, David Beckhammel a Real Madridnál.

Owen 1996-ban, mindössze 17 évesen mutatkozott be a Liverpool FC csapatában, és több mint 200 alkalommal lépett pályára a vörösök színeiben, mielőtt 2004-ben a Királyi Gárdához igazolt. Mikor a csatár megérkezett Madridba, Beckham már egy éve a Real sztárja volt, ezen felül a két játékos az angol válogatottban is együtt játszott, a barátságuk mégsem volt olyan szoros, mint arra számítani lehetett.


(Kép: Clive Mason/Getty Images)

Owen mindössze egy szezon után elhagyta a Realt, önéletrajzi könyvében pedig elárulta, hogy a két sztár futballista családja társadalmi élet folyik.

"Ugyan David és Victoria Beckham közelében éltünk, de csupán két angol család voltunk külföldön, ugyanabban a városban éltünk, viszont a társadalmi életünk szempontjából, nem sok közös volt bennünk."


(Kép: Cancan Chu/Getty Images)

"A feleségem, Louise és Victoria egyaránt magányosak voltak, és mindketten fiatal szülők voltak, alkalmanként találkoztak is egymással, amíg mi edzettünk. Azonban a két család barátsága ennyiben ki is merült. De ez talán annyira nem is volt meglepő, hiszen mire Madridba igazoltam, már annyi közös sem maradt bennünk Daviddel, mint azelőtt."


(Kép: Denis Doyle/Getty Images)

Owen kifejtette ennek okát, és elárulta, hogy soha nem érdekelte Beckham stílusa, valamint az a fényűzés, ami körül vette őt a pályán kívül. A Liverpool korábbi gólvágója hozzátette, soha nem érezte úgy, hogy a Manchester United legendájának a szoros baráti körébe tartozna.

"Soha nem szerettem a fényűzést, a divatos ruhákat, vagy flancos társasági eseményekre járni. David és Victoria viszont szupersztárok voltak. Társadalmi szempontból teljesen más kasztba tartoztunk. Soha nem volt olyan érzésem, hogy David baráti társaságának belső körébe tartoznék." - jegyezte meg az egykori kiváló csatár.


(Kép: John Peters/Manchester United via Getty Images)

A madridi időszak után Owen 2005-ben a Newcastle Unitedhez szerződött, majd később megfordult a Manchester United és a Stoke City csapatában is, 2013-ban pedig visszavonult.

Forrás: sportbible

Kép: Getty Images

Videók