Ez a futballtörténelem 10 legikonikusabb meze a szurkolók szerint

Kétségtelenül legendás mindegyik.


Számos nagyszerű mezben láttuk már játszani a labdarúgás legnagyobbjait, így nehéz lenne eldönteni, hogy melyik is volt a történelem legikonikusabb meze.

A BBC arra kérte az olvasóit, hogy szavazzák meg a labdarúgás legjellegzetesebb szerelését.

10.) Manchester United '90 (idegenbeli) – Az Adidas által készített nagyszerű kék-fehér szerelés, amely kiállta az idő próbáját.


(Kép: Mark Leech / Getty Images)

9.) Ajax '71 – A fehér alapon függőleges piros csík, avagy az Ajax hazai viselete a világ egyik legismertebb meze. A holland csapatnak 1971-ben sikerült az úgynevezett európai tripla. Vagyis egy szezonon belül megnyerték a bajnokcsapatok Európa-kupáját, a nemzeti bajnokságot és a kupát.


(Kép: Ron Kroon / Anefo / Nationaal Archief)

8.) Liverpool '84 - Egy csodaszép, letisztult és manapság már igen ritka, de szponzor nélküli mezben játszottak a Vörösök abban az évben, amikor BEK győzelmükkel Európa trónjára ülhettek fel.


(Kép: footballmemories.net)

7.) Arsenal '91 (idegenbeli) – Leginkább egy barnásodó banánra hasonlít, de minden bizonnyal az Adidas innen merített ihletet az ágyúsok idei idegenbeli mezéhez.


(Kép: Mark Leech/Getty Images)

6.) Celtic '67 - A skót futball fénykora, amikor a csapat legyőzte az Intert a BEK-fináléjában. A Celtic volt az első brit gárda, amelyik rangos trófeát nyert. Tették mindezt ebben a mezben.


(Kép: Don Morley/Allsport/Getty Images)

5.) Nigéria '18 – A sok retro mez között egészen friss modellt is lehet találni. 2018-ban két perc alatt elfogyott az összes nigériai felső, ugyanis a vb legszebb és legmenőbb mezét alkotta meg a Nike az afrikai csapatnak.


(Kép: Catherine Ivill/Getty Images)

4.) Anglia '66 (idegenbeli) - Hosszú ujjas piros felső és három oroszlán. Ez Anglia leghíresebb szerelése. Nem is csoda, hiszen ebben a mezben nyerték meg máig egyetlen világbajnoki címüket.


(Kép: Ian Nicholson/PA Images via Getty Images)

3.) Német labdarúgó-válogatott '90 - Egy újabb darab, amelyben világbajnokságot nyertek. A mezen megjelenik a jól ismert német trikolór, amit az Európán végigsöprő forradalmi hullám ihletett. A világ egyik leghíresebb meze.


(Kép: Martina Hellmann/picture alliance via Getty Images)

2. Hollandia '88 – A holland labdarúgó-válogatott történetének első Európa-bajnoki címét szerezte. Ráadásul egy gyönyörű szerelésben, amely nagyon sok ok miatt ikonikus.


(Kép: Bongarts/Getty Images)

1. Brazília '70 – A sárga mez és kék nadrág a labdarúgás legikonikusabb színei. Vitathatatlanul a legnagyobb csapat, amely valaha is vb-t nyert.


(Kép: Peter Robinson/EMPICS via Getty Images)

Borítókép: Twitter/Christopher Nash

Forrás: givemesport

Videók