Fordulat a Platini ügyben! Elengedte a rendőrség a volt UEFA vezért.

A volt UEFA elnök mindent tagadott. Az ügyvéd szerint csak tanúként idézték be, ezzel szemben tegnap gyanúsításról szóló hírek kerültek napvilágra. Nehéz követni az eseményeket, akár még további fordulatok is várhatóak az ügyben.


Szerda hajnalban elhagyta a francia rendőrség Korrupcióellenes Hivatalának épületét Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke, akit kedden hallgattak ki a 2022-es, végül Katarnak ítélt világbajnokság helyszínének kijelölése során felmerült korrupció és megvesztegetés gyanúja miatt zajló nyomozás részeként. 

Kedden a Mediapart és a Le Monde honlapján jelent meg először, hogy őrizetbe vették Platinit.

A 64. születésnapját pénteken ünneplő Platini ügyvédje ugyanakkor kedden az nyilatkozta, hogy a sportvezetőt csupán tanúként hallgatják ki a nyomozóhatóságok. Azt mondta, hogy Platini magabiztosan válaszolt a kérdésekre, nyugodtan, pontosan fejezte ki magát, vallomása - amelyben tagadta a gyanúsításban szereplő vádakat - hasznos volt kihallgatói számára.

Platini szerdán a rá váró riportereknek azt mondta, a kihallgatás hosszú volt.

"Nyilvánvaló, hogy elhúzódott, hiszen kérdeztek a 2016-os Európa-bajnoksággal, a tavalyi oroszországi világbajnoksággal, a 2022-es katari vb-vel, a Paris Saint-Germainnel és a nemzetközi szövetséggel kapcsolatban is. Minden kérdésükre nyugodtan válaszoltam, miközben változatlanul nem értem, hogy miért rendeltek ide engem" - jelentette ki a sportvezető. 

Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) korábbi elnöke a 2010-es szavazás előtt többször bírálta Platinit, amiért UEFA-elnökként szóbeli megállapodást kötött az amerikai pályázat vezetőivel arról, hogy őket támogatja, de egy 2010. novemberi találkozás után, nem sokkal a szavazás előtt megváltoztatta álláspontját. Akkor Párizsban tárgyalt Nicolas Sarkozyvel, a franciák akkori köztársasági elnökével, valamint Tamin bin Hamad al-Thani katari emírrel. Sajtóhírek szerint a mostani kihallgatás középpontjában ez a találkozó áll.

 


Michel Platinit a Blatterhez fűződő viszonyról is kérdezték. 

A FIFA 2010 decemberében ítélte oda a 2022-es vb rendezési jogát Katarnak, amely a végső szavazáson 14-8-ra nyert az Egyesült Államok ellen. A voksoláson két végrehajtó bizottsági tag korrupció gyanúja miatt nem vehetett részt, míg a 22 szavazó fele azóta hasonló ügyek miatt bírságot, illetve örökös eltiltást kapott vagy tagságát - Platiniéhoz hasonlóan - felfüggesztették.

A korábbi klasszis játékost 2015-ben nyolc évre eltiltotta a FIFA etikai bizottsága, mert 2011-ben kétmillió svájci frankot kapott az akkori FIFA-elnöktől, Joseph Blattertől. Büntetését később négy évre mérsékelték, így idén októberben lejár az eltiltása.

A 2010-es szavazással kapcsolatban korábban már vizsgálódott a FIFA, de nem talált bizonyítékokat arra, hogy katari részről megvesztegetés történt.

Eltiltása előtt Platini esélyes volt arra, hogy Blatter utódja legyen a FIFA elnöki székében. Végül a korábbi főtitkár, Gianni Infantino vette át a szerepét, míg Platini utódja Aleksander Ceferin lett az UEFA-nál.

Az UEFA korábbi elnökét a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság helyszínének kijelöléséről is kérdezték.
 

Fotó:Getty Images
 

Videók