Egy mozdulat, ami megmutatja, Mané ugyanaz a szerény srác maradt, aki volt

Példát mutat a pályán és azon kívül is.


A Liverpool sztárját, Sadio Manét hősként ünneplik Szenegálban, azt követően, hogy belőtte azt a büntetőt, ami a bajnoki címet jelentette nemzete számára az Afrika Kupán. A játékos nemcsak a pályán, az életben is példát mutat a felnövekvő ifjúságnak. A győzelmet követően olyat tett, mellyel bizonyította, legbelül ugyanaz a szerény srác maradt, aki volt.

Mané nevére valószínűleg még hosszú ideig emlékezni fognak a pályán nyújtott kiemelkedő játéka miatt, hazájában azonban a pályán kívüli tettei miatt is sokáig tisztelni fogják majd.

A 29 éves játékos a semmiből tört ki. Amikor 16 éves korában a szülei nem engedték, hogy otthagyja az iskolát ő összeszedte a cuccait és elszaladt. Amikor először mutatkozott be egy-egy csapatnál gyakran kinevették szakadt ruhája és cipője miatt, ma azonban már senki nem nevet rajta, inkább mindenki csodálja. Mane megnyerte már a Bajnokok Ligáját, a Premier Leaguet és legutóbb az Afrika Kupát, mégsem felejtette el soha, honnan jött.

A labdarúgó korábban 200 000 fontot ajándékozott egy szenegáli falunak, hogy új középiskolát építhessenek, amellyel a fiatalok jelenlegi generációja számtalan lehetőséghez juthat. Finanszírozta egy kórház, egy mecset és egy stadion megépítését is, és számtalanszor adományozott pénzt a hazájában élő nehéz sorsú embereknek.


Amikor a játékos nagybátyja, Sana Toure megmutatta a csekket, felolvasott egy beszédet Mane nevében, és azt mondta: "Az oktatás nagyon fontos. Ez teszi lehetővé, hogy remek karriert fuss be." Amikor a The Telegraph anyagot készített a játékos jótékonykodásáról, Mane azt kérte hagyják ki az interjúból, hozzátéve, ezt nem a nyilvánosság miatt csinálja.


A pénzen felül 300 Liverpool mezt is adományozott szülőfalujának. Azt, hogy mennyire fontos számára a faluja, az is jól bizonyítja, hogy gyerekkori csapattársát, akivel 17 éves korukban elszakadtak egymástól, néhány éve meghívta az Anfieldre az egyik meccsére.

Nemcsak adományaival, hanem cselekedeteivel is bebizonyította szerénységét.

2018 szeptemberében, amikor a Liverpool legyőzte a Leicestert meglátták a játékost, miközben egy mecset mosdóját takarította.




A játékos ezúttal is megmutatta, nincs az a győzelem, ami elfeledtetné vele, honnan jött.

A közösségi médiában ezúttal egy olyan felvétel terjed róla, melyen jól látszik, hogy az Afrika Kupa megszerzése után leszáll a csapatot szállító buszról, és felkap két karton vizet és beviszi az épületbe, ezzel is megkönnyítve a személyzet munkáját.


Úgy tűnik Mané hűen tartja magát ahhoz a mondáshoz, hogy sose felejtsd el, honnan jöttél.

 

Forrás és borítókép: sportbible.com

Videók