Ceferin: "mindenkinek meg kell szenvednie a tettei következményeit"

Az UEFA elnöke szerint nem marad következmények nélkül a Szuperliga létrehozása.


Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke figyelmeztette az Európai Szuperliga (ESL) létrehozásában részt vevő klubokat, hogy "következményekkel" kell majd szembenézniük sikertelen elszakadási kísérletük miatt, az egyesületek tulajdonosaira pedig további nehézségek várhatnak.

Az 53 éves sportvezető a szlovén POP TV-nek csütörtökön azt nyilatkozta, az UEFA "ajtaja nyitva áll", ugyanakkor "mindenkinek meg kell szenvednie a tettei következményeit".

Az UEFA pénteken végrehajtó bizottsági ülést tart, amelyen Ceferin szerint "sok minden történik majd".

"Higgyék el nekem, bárki, aki azt állítja ebben a helyzetben, hogy teljesen nyugodt, az nem mond igazat" - fogalmazott az UEFA-elnök, és hozzátette, szinten minden európai klubtól támogató üzeneteket kapott.

"Most tehát azt várjuk el mindenkitől, hogy ismerje be a hibáját és szenvedje el annak következményeit."

A várakozások szerint az UEFA ügyvédei pénteken javaslatokat tesznek arra vonatkozóan, hogy az európai szövetség milyen válaszlépéseket tehet az ügyben.

"Lesznek olyan tagok, akik büntetést akarnak kiszabni, de az ügyvédek vélhetően inkább a szervezet védelme és a szabálykönyv szigorítása mellett érvelnek majd" - mondta Ceferin.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol, valamint három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. Szurkolói csoportok szintén éles kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben.

Ezek hatására elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Szerda délutánra az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan lépett vissza, a Juventus pedig ekkor már az ESL megvalósítását bizonytalannak értékelte.

Az alapítóklubok közül így csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott hivatalosan az álláspontján a Szuperligát illetően, amelynek a tervek szerint 15 állandó, illetve öt további résztvevője lett volna.

Borítókép: Paul Murphy - UEFA/UEFA via Getty Images

Videók