"Bárki lesz a következő ellenfelünk, a maihoz hasonlóan kell szembenéznünk"

Unai Emery szerint sikerült csapatának megfelelő taktikát kitalálni, míg Allegri szerint realistának kell maradnia a Juventusnak.


Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője dühösen reagált azokra a megállapításokra, hogy számukra csalódás az egész szezon, miután szerdán búcsúztak a Bajnokok Ligájától.

A torinói együttes a sorozat nyolcaddöntőjében hazai környezetben 1-1-ről kezdte a Villarreal elleni visszavágót, de a spanyol vendégcsapat 3-0-s győzelme a kiesését jelentette.

"Tudtam, hogy a kiesésünk esetén az emberek majd kudarcról beszélnek, de ez tisztességtelen" - mondta dühösen Allegri a mérkőzés után. "Realistának kell maradnunk, Európában tíz csapat van, amely a Juventus előtt jár. Ez nem szégyen, ez tény" - nyilatkozta.

Allegri elismerte: valóban illett volna továbbjutniuk a Villarreallal szemben, de ez messze nem volt könnyű feladat.

"Felesleges most beszélni, inkább csendben kell maradnunk, és a bajnokságra valamint az Olasz Kupára fókuszálnunk, hátha megszerezhetünk egy hazai trófeát" - mondta.

Unai Emery, a Villarreal trénere korábbi csapataival háromszor bukott el a BL-nyolcaddöntőben: a Valenciával a 2010/11-es, majd a Paris Saint-Germainnel a 2016/17-es és a 2017/18-as idényben.



A szakember ezúttal azt emelte ki, hogy sikerült megfelelő taktikát kitalálniuk, majd azt meg is valósítaniuk.



Hozzátette: készültek arra, hogy lesznek nehéz pillanataik, a vezető góljukat büntetőből a 78. percben megszerző Gerard Morenóval kapcsolatban - aki négy perccel korábban csereként lépett pályára - pedig kiemelte, hogy csak a mérkőzésnek abban a pillanatában akarták pályára küldeni, amikor arra elérkezettnek látták az időt.

"Bárki lesz a következő ellenfelünk, a maihoz hasonlóan kell szembenéznünk vele" - utalt a szerdai teljesítményükre és hozzáállásukra.

A Lille elleni kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel negyeddöntőbe jutott a szerdán vendégként 2-1-re jobbnak bizonyuló Chelsea is. Thomas Tuchel vezetőedző azt emelte ki, hogy a nehéz körülmények ellenére - amit az ukrajnai helyzet és abból fakadóan az orosz tulajdonos, Roman Abramovics elleni szankciók okoztak - megállták a helyüket. A címvédő együttes német trénere hozzátette: nemcsak a csapatra gondolt, hanem a klub összes alkalmazottjára. Az együttesnek Lőw Zsolt a másodedzője.

"Szeretném, ha az a csapat lennénk, amellyel senki nem akar játszani" - mondta Tuchel a negyeddöntős sorsolásról, amelyben szerinte nehéz lesz a Chelsea fölé kerekedni.

A negyed- és az elődöntő sorsolását pénteken rendezik, a Chelsea és a Villarreal előtt nyolc közé jutott a Manchester City (angol), a Liverpool FC (angol), a Real Madrid (spanyol), az Atlético Madrid (spanyol), a Bayern München (német) és a Benfica (portugál).

Borítókép: GettyImages 

 

Videók