Anno Zaragozában felejtette a Porsche-ját, most csődöt jelentett

Jermaine Pennant 2007-ben még Bajnokok Ligája döntőt játszott - TOP5: Ezt is sokan olvasták a Sport365-ön.


 Az Arsenal és a Liverpool korábbi játékosa, Jermaine Pennant hivatalosan is csődöt jelentett, számolt be róla a Marca.

A lap arról ír, hogy a korábbi játékos több, mint egy millió euróval tartozik különböző bankoknak, hitelezőknek és közigazgatási szerveknek.

A játékos 2020-ban számolta fel a cégét, mivel nem tudta fizetni a jelzáloghitelét. Pennant a csúcsról zuhant a mélybe, erről pedig korábbi életvitele is tanúskodik.

„Augusztus 31-e volt, amikor vonattal kellett a reptérre utaznom, hogy véglegesítsem átigazolásom a Zaragozától a Stoke-hoz. Nagyon siettem, mert ha lekésem, bukom a szerződést.”

„Nagy sebességgel érkeztem a vasútállomásra, ahol csak kipattantam a Porsche Cayennemből, és a kulcsokat a kesztyűtartóban hagyva futottam a vonathoz.”

„Később szóltam a tolmácsomnak, hogy hozza el nekem az autót és fizesse ki a kb. 500 eurós parkolási számlát. Ő csak hüledezett, amikor meghallotta: Egy elhagyott, nyitott Porsche? Te megőrültél?”

Pennant később is sorra keveredett balhékba, 2018-ban egy szexvideó került ki róla, 2022 októberében pedig egy ipari méretű marihuánaültetvényt találtak a kastélyában.

A botrányokat követően most pénzügyileg is lenullázta magát a játékos, kérdés, van-e innen visszaút?

Fotó: Phil Cole/Getty Images

Videók