Amikor Messi elfelejtette, hogy ő a csapatkapitány - videó

Ez a jelenetsor még több év távlatából is megmosolyogtatja az embert.


Bizony Lionel Messivel is előfordult, hogy hirtelen nem tudta mit kell tennie.

Lionel Messinek mindig különleges helye lesz a Barcelona-szurkolók szívében. Az argentin játékos húsz évig segítette a katalánokat, majd 2021 nyarán a PSG-be igazolt. A hétszeres aranylabdás a gránátvörös-kékeknél töltött időszaka alatt 778 meccsen lépett pályára és 672 gólt szerzett. Ezenkívül 10 bajnoki címhez, 4 BL-trófeához, 7 Királykupa-győzelemhez és 3 klubvilágbajnoki címhez segítette a csapatot.

A listát elnézve nem csoda, hogy a játékos csapatkapitányként fejezte be pályafutását a Camp Nouban. Amikor Charles Puyol 2014 nyarán szögre akasztotta a cipőjét, a csapatkapitányi feladatok előbb Xavira, majd Andrés Iniestára hárultak. A 2018/19-es szezontól azonban már Messit illette a megtiszteltetés. Nem ekkor volt azonban ebben a szerepben az argentin, mivel korábban többször előfordult, hogy ő volt Iniesta vagy Xavi helyettese.

2015-ben egy ilyen alkalommal azonban Messi eléggé megzavarodott, ugyanis elfelejtette, hogy ő viseli a szalagot. Amikor a bíró feldobta volna az érmét, a katalánok részéről senki nem állt ott mellette. Messi ekkor kapcsolt, majd sprintelve rohant, hogy ellássa feladatát. A mókásra sikerült reakcióról készült felvételeket imádják a rajongók és még több évvel az eset után is számos kommenttel árasztották el.

Íme a felejthetetlen pillanat!


Forrás: givemesport.com

Borítókép: Facebook.com/FC Barcelona

 

Videók