"Amíg tudok focizni, játszani fogok" - Ibrahimovic

A Manchester Unitednél elszenvedett sérülése motiválja a legendás svéd támadót.


Az újabb fénykorát élő Zlatan Ibrahimovicot saját bevallása szerint a Manchester United labdarúgójaként három éve elszenvedett térdsérülése ösztönözte arra, hogy elnyújtsa pályafutását, amelynek lezárására még mindig nem áll készen.

A 39 esztendős svéd csatár január óta az AC Milant erősíti, a mostani idényben szerzett tíz találatával vezeti a Serie A góllövőlistáját, és jelentős a szerepe abban, hogy a milánói vörös-feketék veretlenül vezetik a tabellát. Ibrahimovic ugyanakkor óvatos, mint mondta, társaival remek formában vannak ugyan, és nagyszerű, amit eddig elértek, de nem szabad figyelmen kívül hagyniuk, hogy még nem nyertek semmit.

Még 2017-ben egy súlyos térdsérülés miatt Ibrahimovic hosszú időt kényszerült kihagyni, ami akkor karrierjének kényszerű befejezésével fenyegetett, ám végül éppen ellenkezőleg, a folytatásra ösztönözte, és motiválja azóta is.

"A sérülésem után azt mondtam magamnak: amíg tudok focizni, addig játszani fogok. Ezen a szinten minden a teljesítményről szól. Ha jól teljesítesz, eredményeket érsz el és még a topon vagy - fogalmazott Ibrahimovic. - Abban a pillanatban, amikor nem vagy képes erre, jön valaki más és teljesíteni fog. Bírom a nyomást, nem azért akarok itt lenni, amit korábban elértem, hanem azért, amire most vagyok képes. Ez hozza ki belőlem a legjobbat napról napra, ezért folytatom mindaddig, amíg már nem leszek képes minderre"
- fejtette ki.

Ibrahimovic hosszú és sikeres pályafutása alatt volt a Malmö, az Ajax, a Juventus, az Internazionale, a Barcelona, a Milan és a Paris Saint-Germain futballistája, mielőtt 2016 és 2018 között a Manchester Unitedet erősítette, hogy aztán a Los Angeles Galaxynál töltött tengerentúli időszak után idén visszatérjen korábbi együtteséhez, a Milanhoz.

A svéd válogatottban 2001 és 2016 között 116 mérkőzésen 62 alkalommal volt eredményes, az angolok ellen szerzett távoli ollózós góljával 2013-ban kiérdemelte az év legszebb góljáért odaítélt Puskás-díjat.

Borítókép: Marco Luzzani/Getty Images

Videók