A Liverpool bejelentkezett a világ egyik legdrágább játékosáért

Jürgen Klopp a Barcelonától szerződtetne támadót.


Sajtó hírek szerint a Liverpool kölcsönveszi a Barcától a világ egyik legdrágább játékosát.

A Premier League címvédője meglehetősen csendes volt az idei átigazolási időszakban, miközben sok korábbi játékos és szakértő azt tanácsolta a vörösöknek, hogy erősítsék meg a keretüket. Nos, úgy tűnik Jürgen Kloppék most elkezdték aktivizálni magukat.

Bár a hivatalos bejelentésre még várni kell, csütörtökön robbant a hírt, hogy a Bayern München BL-győztes középpályása, Thiago Alcántara csatlakozik az angolokhoz, akik azonban nem állnak le és tovább nyomulnak az átigazolási piacon.

A spanyol SPORT értesülései szerint a vörösök már fel is vették a kapcsolatot a Barcelonával, hogy a szezonra kölcsön vegyék Dembélét, a katalánoktól azonban egyelőre nem jött válasz.

A Liverpool az egész szezonban állná a francia játékos teljes bérét, a Barca-vezetése pedig kész is megválni a fiatal támadótól, leginkább azért, mert rendkívül sérülékeny, és nem tud folyamatosan hasznára lenni az együttesnek. Az üzletet azonban bonyolíthatja, hogy a Barcánál kizárólag Dembélé eladásában gondolkodnak és a kölcsönszerződés nem opció számukra.


(Kép: David Ramos/Getty Images)

Jürgen Kloppnak hihetetlen támadótrió áll a rendelkezésére, hiszen Sadio Mané, Mohamed Szalah és Roberto Firmino lábában mindig ott van a gól. A német tréner azonban szeretné mélyíteni a variációs lehetőségeit a támadás terén.

A vörösöknek nagy szerencséjük volt, hogy az előző szezonban egyik támadójuknak sem kellett kihagynia hosszú időt sérülés miatt. Ugyanis ami a tartalékokat illeti, hiába volt pár jó meccse és fontos gólja Divock Originek, Xherdan Shaqirivel egyetemben nincsenek a Szalah-Firmino-Mané trió szintjén.


(Kép: Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)

A francia csatár 2017-ben érkezett a Barcához Neymar pótlására, a spanyol gigász 105 millió euróért vásárolta meg a Borussia Dortmundtól, majd később a bónuszok miatt még 40 millió eurót fizettek a németeknek.

Dembélé azonban korántsem tudta megváltani a világot Spanyolországban. Sérülések miatt rengeteget kihagyott. Minden sorozatot figyelembe véve három év alatt eddig csupán 74-szer lépett pályára a gránátvörös-kék mezben.


(Kép: Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images)

Ronald Koeman a Barca vezetőedzője eddig Francisco Trincaónak és a fiatal Pedrinek szavazott bizalmat a szélen. Ráadásul egyre inkább úgy tűnik, hogy honfitársát, Memphis Depayt sikerül megszereznie a francia Olympique Lyon együttesétől, míg a klub ikonja, Lionel Messi úgy döntött marad, így Dembélé jövőbeli esélyei a katalánoknál meglehetősen korlátozottak.

Ön szerint a Liverpool jól járna Dembélével? Írja meg nekünk válaszát kommentben!

Forrás: sportbible

Kép: Getty Images

Videók