A legendás holland támadó irányítja a curacaói válogatottat

Patrick Kluivert ideiglenesen Guus Hiddinket helyettesíti.


Ideiglenesen a holland Patrick Kluivertet bízták meg a curacaói labdarúgó-válogatott irányításával, miután honfitársa, Guus Hiddink betegsége miatt átmenetileg nem tudja ellátni a szövetségi kapitányi teendőket.

A curacaói szövetség közölte: a koronavírus-fertőzésen átesett, 74 éves Hiddinkre nem számíthatnak a júniusi világbajnoki selejtező-mérkőzéseken, ezért kényszerültek az átmeneti megoldásra. A C csoportban két mérkőzés után hibátlan curacaói együttes a hónap elején a Brit Virgin-szigetekkel, majd Guatemalával találkozik, és amennyiben megőrzi vezető helyét, úgy a második körben 12-én és 15-én páros meccs vár rá a D csoport győztesével, minden bizonnyal a Dominikai Köztársasággal vagy Panamával.

Hiddink - akit tavaly neveztek ki az együttes élére, és a szövetségi kapitányi poszt mellett a technikai igazgató teendőit is ellátja - várhatóan a júliusi Arany Kupán már ismét el tudja foglalni a helyét a curacaói kispadon. A közeg Kluivert számára sem ismeretlen: a 2015/16-os időszakban két évig ő irányította a szigetországi gárdát. A szakember az elmúlt két évben az FC Barcelona akadémiáján dolgozott, ahonnan júniusban távozik.

 

Borítókép: Visionhaus/ GettyImages

Videók