A Juventus hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást

A címvédő Chelsea Franciaországban szeretne továbbjutni.


A Juventus idegenbeli döntetlenje után hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő szerdai visszavágóján, míg a címvédő Chelsea Lille-ben igyekszik megőrizni kétgólos előnyét.

A torinói Zebrák három hete a mérkőzés legelején előnybe kerültek Vila-realban, ám az Európa-liga-címvédő spanyol együttes döntetlenre mentette az összecsapást, így lényegében a visszavágóra maradt a döntés. Az olasz csapat jó eredményekkel a háta mögött várhatja az összecsapást, legutóbb január 12-én szenvedett vereséget, azóta tétmérkőzésen nyolc győzelem - közte a legutóbbi négy találkozó - és négy döntetlen a mérlege.

Az elmúlt két kiírásban egyaránt a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a Juventus számára, mindkétszer az idegenbeli gólok szabálya okozta a vesztét. Ezt azonban erre az idényre eltörölték, így döntetlen esetén hosszabbítás, majd szükség szerint tizenegyespárbaj vár a csapatokra.

Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője elmondta: ismét játékra alkalmas Giorgio Chiellini, Federico Bernardeschi és Paulo Dybala, ám sérülésük után egyikük sincs olyan állapotban, hogy 90 percig a pályán legyen.

Cserék és hosszabbítás esetén azonban fontossá válhat a rutinos játékosok szerepeltetése. A tréner hozzátette: ugyanakkor Leonardo Bonuccira és Alex Sandróra nem számíthat, Denis Zakaria játéka pedig kérdőjeles.

Kétgólos előnye tudatában, ám a klub körül kialakult helyzet miatt korántsem zavartalan felkészülés után utazik Franciaországba a címvédő Chelsea. A klubot 2003 óta birtokló Roman Abramovics vagyoneszközeit ugyanis a brit kormány Oroszország ukrajnai háborúja miatt befagyasztotta, a bizonytalanság pedig aligha segít a Premier League-ben harmadik helyen álló Kékeknek.

A kiváló forma viszont Thomas Tuchel vezetőedző együttese mellett szól: legutóbbi 11 tétmérkőzésán tíz győzelem és egy vereség a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató angol gárda mérlege, amely a hazai pályán megszerzett kétgólos előny birtokában a továbbjutás esélyeseként lép pályára a Pierre Mauroy Stadionban.

Az ellenfél formája ugyanakkor hullámzó, pénteki bajnokiján a francia pontvadászat hatodik helyét elfoglaló Lille gól nélküli döntetlent játszott a bennmaradásért harcoló Saint Étienne-nel. A francia együttes korábban egyszer jutott el a legjobb 16-ig a legrangosabb európai kupasorozatban: 2007-ben ugyancsak angol ellenfél, a Manchester United búcsúztatta kettős győzelemmel.

Jocelyn Gourvennec, a Lille vezetőedzője kifejtette: egyetlen kivételtől eltekintve keretéből mindenki hadra fogható, az egy hiányzó a portugál középpályás, Renato Sanches.

A negyed- és az elődöntő sorsolását pénteken rendezik.

Borítókép: Facebook.com/ Juventus Fc 

Videók