"A Bayernben éljátékosok vannak" - Lopetegui

Az 54 éves szakember szerint a Sevillának a legjobbját kell nyújtania a Bayern ellen.


A Sevilla FC vezetőedzője szerint csapatának a legjobbját kell nyújtania ahhoz, hogy versenyben legyen a Bayern Münchennel csütörtök este a labdarúgó európai Szuperkupa-mérkőzésen a Puskás Arénában.

Julen Lopetegui a találkozó előtti online sajtótájékoztatón rámutatott, a koronavírus-járvány miatt elhúzódott előző szezon és az új idény között nem telt el sok idő, az egy hónappal ezelőtti Európa-liga-finálé óta - amelyet együttese 3-2-re nyert meg az Internazionale ellen - két felkészülési találkozót játszottak, tétmérkőzést viszont nem.

"Rendkívüli, hogy itt lehetünk és megküzdhetünk egy ilyen trófeáért egy hatalmas ellenféllel. Ezen a mérkőzésen a legjobbunkat kell pályára tennünk ahhoz, hogy versenyben lehessünk a Bayernnel" - fejtette ki az 54 éves spanyol szakember. Kiemelte, muszáj koncentráltnak maradniuk, hiszen számos változó körülmény miatt sok a bizonytalanság ezekben az időkben.

"A Bayernben éljátékosok vannak" - hangsúlyozta Lopetegui, ugyanakkor újságírói kérdésre azt felelte, játékosait nem hasonlítgatja össze más csapat futballistáival, ezt a sajtómunkatársak dolgának tekinti.

"Boldog vagyok, hogy a keretünkben lévőkkel dolgozhatok. Csapatként kell jól teljesítenünk, mindenkinek száz százalékot kell nyújtania holnap este" - fűzte hozzá. Kiemelte, lényeges, hogy mielőbb elkapják a mérkőzés ritmusát.

Az andalúz gárda brazil középpályása, Fernando Francisco nehéz mérkőzésre számít a Bajnokok Ligája-győztese ellen.

"Bízunk a játékunkban, és abban, hogy egy nehéz, de minőségi találkozón föléjük kerekedhetünk" - közölte.
Annak kapcsán, hogy a bajorok nyolc gólt szereztek pénteken a Schalke ellen, úgy vélekedett, nincs nyomás rajta és csapattársain, és megérdemelten jutottak el idáig.

"Ez egy csodálatos mérkőzés lesz, egy rendkívüli csapat ellen, amelynek kiemelkedő, minőségi játékosai vannak. A legjobbunkat tesszük ki a pályára, meglátjuk, ez mire lesz elég"
- fogalmazott. Előretekintve annyit mondott, kemény munkával elérhetik ugyanazt a teljesítményt, amelyet az előző idényben sikerült.

Az európai Szuperkupáért zajló találkozó csütörtökön 21 órakor veszi kezdetét az angol Anthony Taylor játékvezető sípjelére.
 

Borítókép: Tullio Puglia - UEFA/UEFA via Getty Images

 

Videók