A Bayern München egykori legendás védője lett Georgia szövetségi kapitánya

Willy Sagnol március 25-én mutatkozhat be új csapata kispadján.


A francia Willy Sagnol lett a georgiai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A 43 esztendős szakember március 25-én irányítja majd először a csapatot tétmérkőzésen, mégpedig a svédek elleni világbajnoki selejtezőn - közölte a georgiai szövetség kedden.
"Az együttesben rejlő lehetőségek és a szövetséggel folytatott tárgyalások meggyőztek arról, hogy érdemes szembe néznem ezzel a kihívással" - jelentette ki Sagnol, aki játékosként világbajnoki ezüstérmes volt a francia válogatottal, a Bayern Münchennel pedig 2001-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, valamint 2000 és 2009 között ötször volt bajnok a Bundesligában.

Sagnol 2014 és 2016 között a Bordeaux-t irányította edzőként, majd 2017-ben négy hónapig másodedzője volt Carlo Ancelottinak a Bayernnél, melyet az olasz szakember távozása után nyolc napig ideiglenesen kinevezett trénerként is vezetett.

A georgiai labdarúgó-válogatottnak tavaly november óta nem volt kapitánya, a szövetség közlése szerint "nehéz volt" új szakvezetőt találni a csapat élére.

Georgia pótselejtezőn maradt le a tavalyról idénre halasztott Európa-bajnokságról, Észak-Macedónia november 12-én 1-0-ra nyert Tbilisziben.

Borítókép: Romain Perrocheau/Getty Images

Videók