A 10 mesterlövész – Íme, minden idők legjobb szabadrúgáslövői

A világ legjobb szabadrúgáslövőinek top 10-es listája.


A statisztikák szerint a brazil Juninho Pernambucano minden idők legjobb szabadrúgáslövője.

A 45 éves klasszis fénykorában abszolút mestere volt annak, hogy kell rögzitett szituációból betalálni, hiszen pályafutása során 77 alkalommal talált be szabadrúgásból.

A Lyon korábbi klasszisa bármilyen szögből és távolságból képes volt betalálni a kapuba. Ez lett a védjegye, bár a technikája nem volt sajátos, ugyanis honfitársát, Marcelinhót utánozta, aki 59 gólt lőtt szabadrúgásokból, ezzel a statisztikával pedig szintén felkerült a listára.

UEFA Champions League on Twitter

Juninho Pernambucano from distance = #UCL @OL https://t.co/jXgV2g8Bmb


"Elkezdtem utánozni Marcelinhót, aki a Corinthiansban számos fantasztikus gólt szerzett szabadrúgásból. Ő volt az első játékos, akit életemben láttam. A labdái táncolták a levegőben, nagyon inspiráló volt számomra" – mondta Juninho a FourFourTwo-nak.

"Ez alapján nem az én technikám volt! De ugyan ezt csinálta Didi is, aki 1958-ban és 1962-ben is világbajnokságot nyert Brazíliával. Csak azóta mindenki kicsit módosította a technikát."


(Kép: Tom Purslow/Manchester United via Getty Images)

A brazil legenda, Pelé, a második helyen áll a mindenkori szabadrúgás specialisták között, ugyanis a fekete gyöngyszem 70-szer volt eredményes.

A 2005-ben aranylabdát nyert Ronaldinho 66 góllal a negyedik, míg David Beckham egy találattal kevesebbet szerzett pályafutása során, így az angol klasszis 65-tel az ötödik a ranglistán.


(Kép: Claudio Villa/Getty Images)

Őket követi holtversenyben 62 szabadrúgásgóllal Zico és a legendás Diego Maradona. A BEK-győztes Ronald Koeman védő létére 60-szor volt eredményes rögzített szituációból, ám ami ennél is érdekesebb, hogy Rogerio Ceni kapusként szerepel a brazilokkal teli listán. A Fortaleza edzőjének elsősorban a saját kapujának őrzése volt a feladata játékos pályafutása során, ugyanakkor képes volt veszélyt teremteni az ellenfél kapuja előtt is. Ceni 131 találatot jegyzett, amelyből 59-et szabadrúgásból szerzett, így a futballtörténelem jelenleg legeredményesebb portása.


(Kép: Friedemann Vogel/Getty Images)

Íme, a teljes lista:
1. Juninho (77 gól)
2. Pelé (70 gól)
3. Victor Legrottaglie (66 gól)
4. Ronaldinho (66 gól)
5. David Beckham (65 gól)
6. Diego Maradona (62 gól)
7. Zico (62 gól)
8. Ronald Koeman (60 gól)
9. Rogerio Ceni (59 gól)
10. Marcelinho Carioca (59 gól)

Kép: Getty Images

Forrás: sportbible

Videók