Ferguson kudarcról szóló beszéde az egyik legmotiválóbb, amit valaha hallott

Ebből mindenki erőt meríthet.


Sir Alex Ferguson beszédétől garantáltan mindenkit kiráz a hideg.

Sir Alex Ferguson minden idők egyik legnagyobb edzője. A szakember a legnagyobb sikereit a Manchester Uniteddel érte el. Az angol klubcsapatnál töltött 26 éve alatt Ferguson 38 trófeát nyert. Ezek közt volt 13 bajnoki cím, 5 FA-kupa győzelem, 4 Ligakupa és 4 Bajnokok Ligája trófea is. A számos siker mellett azonban jó pár kudarccal is meg kellett küzdenie a szakembernek. A klubnál töltött első évei nem hozták meg a kívánt sikereket, így még a munkája is veszélybe került. Legnagyobb sikertelenségként azonban talán azt élte meg, hogy sem 2009-ben, sem 2011-ben nem sikerült legyőzniük a Barcelonát a Bajnokok Ligája döntőjében.

A skót azonban nem bánja, hogy a mélységeket is meg kellett élnie, mivel szerinte a kudarcok hozzájárulnak a sikeresebb időszakokhoz is. Ezt az egyik egyetemen tartott beszédében fejtette ki részletesebben. Ez a beszéd pedig talán az egyik legmotiválóbb, amit az emberek valaha hallottak.

„39 évnyi edzői munka van mögöttem, és azt kell mondanom, ez nem volt mindig rózsás. Voltak idők, amikor át kellett küzdenem magam a dolgokon. Az elhatározásomtól függtem. A legfontosabb dolog, amire fel akarom hívni a figyelmet, az a kudarc. Ugyanis ez mindig meg fog történni” – kezdte.

„A kudarc meg fog történni. Csalódni fogsz. Ez az életed része, és nem tudod elengedni anélkül, hogy ne néznél szembe vele.”


„Megmondom az igazat és ezek a fiúk (a manchesteri játékosok) egyet fognak érteni velem. Jobb menedzser voltam, miután vesztettünk. Amikor elvesztettünk egy meccset, másnap szárnyaltam. Elmondom neked. Nagyszerű edző voltam egy nappal a vereség után."

„Szembe tudok nézni a csalódással, szembesülhetek a kudarccal, mert ez az életem része. Ne gondold, hogy csalódás nélkül fogod tudni átvészelni, mert meg fog történni.”

„Ekkor találod meg önmagad. Akkor érted meg, ki vagy, amikor ez megtörténik. Az, hogy a múltban milyen oktatásban és képzésben részesültél, nem segít rajtad. Szembesülj vele, ne fogadd el. A következő nap fontos” – zárta szavait.

 

Borítókép: Shaun Botterill/Getty Images

Videók