Haaland-átigazolás: nagy előnybe kerülhet a Real Madrid

Érdekes részletek derültek ki a norvég szerződésében található záradékról.


Fernando Sanz szerint az Erling Haaland szerződésében található kivásárlási záradék mértéke nem minden klub számára ugyanakkora.

A Manchester City 2022 nyarán igazolta le Erling Haalandot, aki 11 mérkőzés után 17 gólnál és 3 gólpassznál jár új klubjában. A norvég szerződésével kapcsolatban is napilágot látott néhány részlet, most azonban egy még konkrétabb információ jelent meg. Azt eddig is sejteni lehetett, hogy Haalandot kétévnyi játék után, 2024 nyarán próbálhatják meg kivásárolni a klubok, most azonban arra is fény derült, a Real Madrid előnybe kerülhet a csapatok harcában.

A Real Madrid korábbi játékosa és elnöke, Fernando Sanz azt állítja, hogy minden adott ahhoz, hogy a Királyi Gárda 2024-ben megkaparintsa a tehetséget.

„Az az információm, hogy Haaland záradékában az szerepel, hogy a második Citynél töltött éve után lehet őt kivásárolni, ezt pedig az egyik klub jóval kedvezőbb feltételekkel teheti meg, mint a vetélytársai. Ez a csapat pedig nem más, mint a Real Madrid” – mondta az El Chiringuitonak.

A Marca szerint Haaland szerződésének záradékában 2024-re vonatkozóan 200 millió eurós kivásárlási ár szerepel, ami 2025-re 175 millióra csökken.
Sanz valószínűleg arra utalt, hogy a Real Madridnak lehetősége van ennél alacsonyabb összegért megvásárolni a játékost.

Borítókép: Tom Flathers/Manchester City FC a Getty Images
 

Videók