A Nice edzője is kiborult a Salát gyalázó ének miatt

Christophe Galtier bocsánatot kért a Nantes-tól a történtek miatt.


A francia OGC Nice és a klub edzőjemenedzsere, Christophe Galtier határozottan elítélte saját szurkolóit, miután a Saint-Etienne elleni összecsapáson egy dallal kigúnolták a három éve elhunyt Emiliano Salát.

A 28 éves argentin támadó 2019 januárjában egy repülőgép-szerencsétlenségben hunyt el, miközben Nantes-ból Cradiffba tartott. A játékost még három év után sem feledik egykori klubjainak, a Nantes-nak és a Bordeaux-nak a szurkolói, a mérkőzések kilencedik percében (Sala a kilences mezben játszott) rendszeresen tapssal emlékeznek meg rá. Nem volt ez máshogy a Francia Kupa döntőjében sem, ahol a Nantes győzelmet aratott a Nice felett. A drukkerek hatalmas üdvrivalgással, tapssal és egy dallal emlékeztek meg Salára. „Ő egy argentin, aki soha nem adja fel, Emiliano Sala” – énekelték.

A Nice a vereséget követő hétvégén a Saint-Etienne-t látta vendégül, amikor a hazai szurkolók borzalmas dolgot eszeltek ki. A mérkőzés kilencedik percében első hallásra ugyanazt a dalt kezdték énekelni, melyet a Nantes drukkerei szoktak, ám átírták a szövegét.

„Ő egy argentin, aki nem tud jól úszni, Emiliano a víz alatt”
– hallatszott a kántálás a lelátóról a Daily mail szerint.

A végső sípszót követően a Nice edzője, Christophe Galtier elítélte a szurkolókat és azt mondta, nagyon rossz irányba tart a társadalom.

„Nincsenek szavaim arra, hogy leírjam, amit hallottunk” – mondta.

"Az egyik első reakció az öltözőben nem kántálás, örömkiáltás vagy megkönnyebbülés volt (miután 4-2-re megnyerték a meccset). Az volt, hogy beszéljenek arról, amit hallottak."

„Az öltözőm, a technikai és egészségügyi személyzetem, valamint a játékosok nevében szeretnénk elnézést kérni Emiliano Sala családjától és Nantes-tól” – tette hozzá.

Forrás és borítókép: sportbible.com

Videók