Mohamed Salah tanúbizonyságot tett emberi nagyságáról - videó

Szerethető játékos.


A hétszeres-győztes, rekorder Egyiptom számára borzalmasan indult az Afrika-kupa. A Mohamed Salaht is soraiban tudó válogatott vereséget szenvedett Nigériától, a csoport másik mérkőzésén pedig döntetlen született, így jelenleg az utolsó helyen áll. Bár Salah érhetően csalódott volt a lefújást követően, bebizonyította még egy nehéz helyzetben is mennyire sportszerű.

A végső sípszó után a Liverpool játékosa bánatosan bandukolt le a pályáról, amikor az ellenfél stábjából odament hozzá az egyik segítő és szelfit kért tőle. A sztárjátékos ekkor megállt, átkarolta az illetőt és megvárta, míg elkészül a fotó. Elképzelhető, hogy ebben a szituációban akadt volna olyan játékos, aki nem állt volna ennyire készségesen rendelkezésre, de Salah más. A rajongók pedig imádták a jelentet. A közösségi médiában szárnyra kapott videó alatt rengeteg elismerő komment érkezett.


„Salah egy imádnivaló srác. Csodáltam a sportszerűségét, amit mutatott” - áradozott egy rajongó.

Természetesen olyanok is akadtak, akik kiakadtak a nigériai kérésén, de a kommentelők gyorsan lehűtötték őket.

„Azok, akik nevetnek a férfin, ne csináljanak úgy, mintha nem kérnének Salahtól szelfit, ha lehetőségük lenne rá” – írta egyikük a kritikus hangnemű hozzászólásokra válaszolva.

 

Forrás: rt.com

Borítókép: twitter.com

Videók