Niczuly nem mondana nemet a magyar válogatottnak!

A Sepsi kapusa szerint klubja öt éven belül a bajnoki címért is versenyben lehetne.


Társoldalunk az erdelysport.hu írását változtatás nélkül közöljük. 


Nem mondana nemet a magyar labdarúgó válogatott meghívásának, de számára első Románia – többek között erről beszélt Niczuly Roland, a Sepsi OSK csapatának kapusa a Gazeta Sporturilornak adott interjújában.

„Minden nap ezzel a gondolattal megyek edzésre, hogy játszhassak egyszer a román válogatottban”-  árulta el a 25 éves hálóőr Románia egyetlen sportnapilapjában.

„Számomra első Románia! Amennyiben viszont a magyar válogatottól keresnének, nem mondanék nemet nekik”- tette hozzá.

Azt azonban elismerte, még sem Bukarestből, sem Budapestről nem keresték…Niczuly már öt éve tartozik a Sepsi kötelékéhez, ezzel ő a legrégebbi kerettag.

„Amikor megkerestek, azért hívtak, hogy segítsek elkerülni a kiesést a III. osztályba. Ehelyett egyből feljutottunk az első osztályba”, elevenítette fel a kezdeteket.A hálóőr nemrég hosszabbította meg szerződését a háromszékiekkel. Ezzel kapcsolatban elmondta, érdeklődés volt ugyan iránta külföldről, de konkrét ajánlat nem futott be. „Jól érzem magam a Sepsiben! A biztosított feltételek tekintetében a Sepsi a legjobbak között van az országban. Ráadásul a következőkben bővíteni szeretnék az edzőközpontot és az akadémiát is. Ha így fejlődik tovább, a Sepsi öt éven belül versenyben lesz a bajnoki címért”- adott hangot meggyőződésének Niczuly.

A szentgyörgyiek színeiben már 168 alkalommal pályára lépő kapus példaképeként Keylor Navast, a Paris St.Germain Costa-ricai kapusát nevezte meg, aki „gyors, mint én”, önmagáról pedig elárulta:

„Nem tudok veszíteni! Nem tudom elfogadni, még az edzésen sem!”.

Borítókép:Facebook.com/ Sepsi OSK szurkolói oldala 
Forrás: erdelysport.hu 

 

Videók