Brazíliába szerződött az uruguayi védő

Diego Godin az Atlético Mineirónál folytatja pályafutását.


Elhagyta az olasz labdarúgó-bajnokságban kieső helyen álló Cagliarit a 153-szoros uruguayi válogatott Diego Godín, aki egyéves szerződést írt alá a brazil bajnok Atlético Mineiróval.

Az átigazolásról a dél-amerikai klub számolt be szerdán, de a megállapodás pénzügyi részleteit nem közölte.
A februárban 36. születésnapját ünneplő Godín 2020-ban az Internazionalétól szerződött a Cagliarihoz, ahol azonban az utóbbi időben kegyvesztetté vált Walter Mazzarri vezetőedzőnél.

A Cagliari már azt is bejelentette, hogy Godín pótlására 2024 júniusáig szerződtette Edoardo Goldanigát a Sassuolótól.


Godín korábban Spanyolországban az Atlético Madriddal ért el nagy sikereket, a bajnokság mellett a Király Kupát, valamint a szuperkupát, illetve kétszer az Európa-ligát is megnyerte az együttessel. A Bajnokok Ligájában kétszer volt második az Atléticóval.

Az Atlético Mineirónak jelenleg nincs vezetőedzője, Cuca ugyanis lemondott azután, hogy a csapat az irányításával 1971 után ismét bajnok lett, valamint a Brazil Kupát is elhódította.

Borítókép: Facebook.com/ Diego Godin  

Videók